• Image 01
  • Image 02
  • Image 03
  • Image 04
  • Image 05
  • Image 06
KERESŐ

fociA Dunakeszi Vasutas Sportegyesület nyílt levelével próbálta fölkavarni a napokban a közvéleményt, melyben jogtalanul vádolják Dunakeszi Város Önkormányzatát azzal, hogy sportegyesületként nem vehetnek részt egy, a dunakeszi iskolák számára szervezett focitornán.

A korábbi sikereken felbuzdulva 2016. május 20-án másodszorra is megrendezésre kerül Dunakeszi oktatási intézményeinek focitornája, az Iskolák Kupája, melynek keretein belül átadják a Magyarság Sporttelep felújított center-pályáját is. Hiszen mi sem lehetne természetesebb, mint hogy a helyi sportélet központjában a helyi diákság avatja fel a megye legjobb füves pályáját.

Érthetetlen módon azonban, a rendezvény célját, illetve programját semmibe véve, egyértelműen pusztán politikai érdekből, támadásba lendült a Demokratikus Koalíció jelöltje által vezetett Dunakeszi Vasutas SE futball szakosztálya. Nyílt levélben fordultak Dunakeszi Város Önkormányzatához, és kérték ki maguknak a „diszkriminatív megnyilvánulást”, azaz, hogy a város vezetése kihagyja a DVSE-ben játszó gyerekeket a pályaavató focitornából.

Mint az a város hivatalos oldalán közzétett felhívásból is egyértelműen kiderül, az Iskolák kupájára Dunakeszi öt általános iskoláját, valamint a Radnóti Miklós Gimnázium diákjait hívták meg, hogy 5+1-es csapatokban mérjék össze tudásukat.

Mivel a Dunakeszi Kinizsi Utánpótlás Sportegyesület jó kapcsolatot ápol a városvezetéssel és számtalan közös rendezvény során bizonyította már megbízhatóságát és szakmai hozzáértését, ezért az Iskolák Kupájának szervezését az Önkormányzat vele közösen végzi. A rendezvényen azonban, mint sportegyesület nem vesz részt, azon egyszerű oknál fogva, hogy a Kinizsiben játszó gyermekek nem az egyesületük, hanem az iskolájuk színeiben játszanak, ugyanúgy, mint a Vasutas sportolói. Ezért is alaptalan az a vád, mely szerint a Vasutasban sportoló 250 gyerek nem vesz részt az Iskolák kupáján – mert ott lesznek.

Sajnos nem ez a vádaskodás az első példája annak, hogy a szakosztály vezetői a DVSE-ben sportoló gyermekek szüleit megtévesztve, az országos médiát is belerángatva próbálnak személyes hasznot húzni, politikai érdekeket érvényesíteni. A próbálkozások mögött egyébként több mint valószínű, hogy az egyesület edzőjének, Lőrincz Lászlónak a politikai ellenérzései állnak, hiszen ő a 2014-es önkormányzati választásokkor a Demokratikus Koalíció (DK) polgármesterjelöltje volt a szomszédos Gödön - a helyi lakosság azonban másra bízta a város vezetését.

Szomorú, hogy az állításuk szerint a közösségért tevékenykedő személyek pusztán politikai célzattal festenek valótlan képet egy olyan közösségi eseményről, mely politikától függetlenül szerez örömet a helyi gyerekeknek. Téves benyomást keltve, a sajtó eszközeivel élve keltenek felháborodást a közéletben annak ellenére, hogy a Város többszöri, közös munkára invitálását mindig visszautasították.

Joggal bízunk benne, hogy a nyílt levél szerzői és az Iskolák Kupája sportrendezvényt támadók újra élni fognak a nyílt levél adta lehetőségekkel és a félrevezető információk terjesztése miatt elnézést kérnek a focitorna szervezőitől.

Közérdekű adatok

KÖZÉTKEZTETÉS

Munkaidőn kívüli
műszaki ügyelet
telefon: 06 70 380 6473
Közvilágítás
hibabejelentő
telefon: 06 80 625 726
Mezőőri szolgálat
telefon: 06 70 339 4738
Gazdaság
Heti tablóajánló