• Image 01
  • Image 02
  • Image 03
  • Image 04
  • Image 05
  • Image 06
KERESŐ

nyíriJúlius 22-én lemondott mandátumáról a Dunakeszi Önkormányzat Jobbikos képviselője. Döntését az ITT olvasható közleményében indokolta, illetve a testületi ülésen rendet is rakott a lemondása körül keringő pletykák között.

Lemondásában a politikus arra hivatkozik, hogy az utóbbi időben politikai, stratégiai és kommunikációs véleménykülönbség alakult ki közte és az őt delegáló szervezet vezetése között, mely feloldhatatlannak bizonyult. Mivel ennek következtében lehetetlennek érezte a további értékes munkavégzést, egyetlen megoldásnak a mandátum visszaadását tartotta.

A közlemény megjelenése óta azonban három sajátos értelmezés is szárnyra kapott, melyet a júliusi képviselő-testületi ülésen igazított helyre:

- A médiában megjelent információkkal ellentétben nem a Jobbik országos, hanem a helyi vezetéssel alakult ki olyan véleménykülönbség, amely a lemondáshoz vezette.

- A Jobbik Magyarországért Mozgalom Dunakeszi Alapszervezete által közzétett válasz-közleményben megfogalmazottakkal ellentétben („Nyíri Márton képviselői posztjáról való lemondása után is a Jobbik Dunakeszi Alapszervezetének tagja marad, a városi ügyekben az új jobbikos képviselőnek segítséget ajánlott”) a következőképpen reagált:

„Nagyon szépen kérek mindenkitől annyi önmérsékletet, hogy a nevemben ígéreteket ne tegyen. Ha van ígéretem, azt én személyesen megteszem. (…) A másik dolog, amit szeretnék helyretenni, az a pártpolitikai tagságom, mivel lemondásom után civil emberként az csak rám tartozik. De nem hagyok kételyeket efelől, a párttagságomat ugyanis felfüggesztettem.”

Felszólalását követően, az elmúlt hat évben végzett munkáját Dióssi Csaba, Dunakeszi Város Polgármestere és Seltenreich József, a Képviselő-testület Fidesz frakciójának vezetője is példaértékűnek és kiemelkedőnek értékelte.

 

Közérdekű adatok

KÖZÉTKEZTETÉS

Munkaidőn kívüli
műszaki ügyelet
telefon: 06 70 380 6473
Közvilágítás
hibabejelentő
telefon: 06 80 625 726
Mezőőri szolgálat
telefon: 06 70 339 4738
Gazdaság
Heti tablóajánló