• Image 01
  • Image 02
  • Image 03
  • Image 04
  • Image 05
  • Image 06
KERESŐ

Dunakeszi szent mihaly napok facebook boritokep 851x315px2016-ban sem marad el a Szent Mihály napi búcsú Dunakeszin – a kézműves vásárt és népi forgatagot népzenei és igényes könnyűzenei koncertek kísérik.

2016. október elsején és másodikán vidám forgatagnak ad otthont Dunakeszi Főtere, hiszen Dunakeszi Város Önkormányzatának jóvoltából idén is megrendezésre kerülnek a Szent Mihály napok.

A két napos rendezvény ideje alatt a Főtéren és környékén kézműves vásár mellett helyet kap a hagyományos népi játszótér is, hogy a legkisebbek is belekóstolhassanak a régi idők világába.

Október 1-jén szombaton, a programot a Dunakeszi Koncertfúvósok nyitják, majd a Grimaszk Bábszínház érkezik városunkba. 17 órától a 2016-os „Fölszállott a páva” c. televíziós vetélkedő gyermek győztesei lépnek színpadra, majd 19 órától Charlie ad egy 90 perces koncertet.

A búcsú második napja már hagyományos módon a Szent Mihály nagytemplomban kezdődik az ünnepi szentmisével, majd a mise részeként megáldják az augusztus 20-án fölavatott IV. Béla szobrot főterünkön.

A színpadi programok 13 órakor kezdődnek: Elsőként a Soroksári férfi népdalkör, majd a Duna Gyöngye Néptánccsoport lép színpadra, őket követi a Soroksári Vidám Favágók Táncegyüttese.

15 órától a Zabszalma Zenekar várja a legkisebbeket, akik a zenés szórakoztatáson felül nagy hangsúlyt fektetnek az ismeretterjesztésre, a hangszerek bemutatására és a gyermekek érdeklődésének felkeltésére is a zene csodálatos világa felé.

Tovább kalandozva a magyar népzene világában Szalonna és Bandája érkezik városunkba, majd a magyar népzene, a rock, a pop és a funk határvidékein mozgó Szabó Balázs Bandájának koncertjével zárul az idei búcsú.

Minden kedves lakótársunkat sok szeretettel várjuk október első két napján, Dunakeszi Főterén a Szent Mihály napokon, a részvétel természetesen ingyenes!

 

Közérdekű adatok

KÖZÉTKEZTETÉS

Munkaidőn kívüli
műszaki ügyelet
telefon: 06 70 380 6473
Közvilágítás
hibabejelentő
telefon: 06 80 625 726
Mezőőri szolgálat
telefon: 06 70 339 4738
Gazdaság
Heti tablóajánló