• Image 01
  • Image 02
  • Image 03
  • Image 04
  • Image 05
  • Image 06
KERESŐ

ovis koriOktóber 10-én elindult városunkban az óvodások jégkorcsolya-oktatása, melynek idén is a Megyeri úti jégcsarnok ad helyet.

Dunakeszi hét óvodájának nagycsoportosai utaznak minden héten Budapestre, hogy elsajátítsák a jégkorcsolyázás alapjait, az oktatásokat a Megyeri úti jégcsarnok jéghoki-edzői és segédedzői vezetik. Hétfőtől péntekig, minden nap más óvoda vesz részt a foglalkozásokon, tíz héten keresztül.

A korcsolyaoktatási program 2015-ben indult Dunakeszi Város Önkormányzatának jóvoltából, csatlakozva ahhoz a projekthez, melynek részeként az általános iskolások minden évfolyamban más sportággal ismerkedhetnek meg a testnevelés órákon belül (korfball, judo, tenisz, úszás). Az Önkormányzat támogatásával megvalósuló programnak köszönhetően évről évre több gyermek-tehetséget fedeznek fel városunkban, illetve a széleskörű sportoktatás számos pozitív hatását érzékelik a szülők és a pedagógusok egyaránt.

Bízunk benne, hogy idén is számos családnak okozunk örömet a gyermekek élményeivel, a szerzett tudással, melyet majd a városi jégpályán is kamatoztathatnak.

 

Közérdekű adatok

KÖZÉTKEZTETÉS

Munkaidőn kívüli
műszaki ügyelet
telefon: 06 70 380 6473
Közvilágítás
hibabejelentő
telefon: 06 80 625 726
Mezőőri szolgálat
telefon: 06 70 339 4738
Gazdaság
Heti tablóajánló