• Image 01
  • Image 02
  • Image 03
  • Image 04
  • Image 05
  • Image 06
KERESŐ

ügyfélszolgálat 1Új korszak kezdődött a Polgármesteri Hivatal ügyintézési folyamataiban, hiszen az önkormányzatok között elsőként, piaci mintára szerveztük át az ügyfélfogadást és az ügyintézést. Ennek egyik eredménye a januártól működő új ügyfélszolgálat is.

Január 2-án kezdte meg működését a Városháza ügyfélszolgálata, melyet egy teljes, intézményi átszerveződés előzött meg. A korábbi rendszerrel ellentétben ugyanis már egy helyen lehet intézni önkormányzati ügyeit, legyen szó adóról, építési engedélyről, vagy szociális támogatásról.

A korszerű, modern környezethez 21. századi szolgáltatások is társulnak: modern ügyfélhívó rendszer, ingyenes Wi-Fi, ráadásul búcsút inthetünk az ügyintézéssel kapcsolatos postai sorban állásnak is, hiszen lehetőség van kártyás fizetésre is.

A felkészült ügyintézőknek és a gördülékeny működésnek köszönhetően jelentősen csökkentek a várakozási idők, amit a koncepció megálmodásakor egyik legfőbb célként tűztünk ki magunk elé. Ráadásul a nyomtatványok és az ügyleírások elektronikus elérhetőségén kívül a közeljövőben online is lehet majd időpontot foglalni.

Az egy hónapos működés ideje alatt már számos pozitív visszajelzés érkezett, melyek mind azt bizonyítják, hogy jó ütemben haladunk a fejlődés útján. Reméljük, hogy munkánk átláthatóságával, gyorsaságával és egyszerűségével ledönthetjük a hivatalokkal szemben állított sztereotípiákat. Bízunk benne, hogy ezzel a szolgáltatással is kiemelkedő színvonalon szolgálhatjuk a lakosság érdekeit, illetve hogy a fejlesztéssel számos lakótársunk hétköznapjait tesszük könnyebbé.

 

Közérdekű adatok

KÖZÉTKEZTETÉS

Munkaidőn kívüli
műszaki ügyelet
telefon: 06 70 380 6473
Közvilágítás
hibabejelentő
telefon: 06 80 625 726
Mezőőri szolgálat
telefon: 06 70 339 4738
Gazdaság
Heti tablóajánló