• Image 01
  • Image 02
  • Image 03
  • Image 04
  • Image 05
  • Image 06
KERESŐ

Öt évvel ezelőtt azzal a céllal hívtuk életre a Dunakeszi Fesztet, hogy színes programok keretében, jó hangulatban tölthessenek el egy hétvégét az itt élők.

Az azóta eltelt öt évben azonban megmutatkozott, hogy a Dunakeszi Feszt ennél jóval több lett. Az első visszajelzések is azt mutatták, Dunakeszi lakossága azonnal a szívébe zárta ezt a rendezvényt. Városunk legnagyobb közösségi eseményévé nőtte ki magát, igazi találkozási pont lett. Országosan ismert fellépők nagykoncertjeinek és helyi csoportok bemutatkozásának egyaránt a színtere.

A Kistérségi Hétpróba mára igazi presztízsharccá nőtte ki magát, és mindenki tudja, ha szeptember, akkor Dunakeszi Feszt. A rendezvény sikerét mutatja, hogy tavaly már több mint 30.000-en látogattak ki a programokra.

Idén is igazán színes programmal készülünk: a fiatalok kedvéért péntekre a Children of Distance és a Honeybeast együtteseket hívtuk el, szombaton a retro jegyében
többek között a Bikini ad koncertet, a hétvégét pedig a Ghymes zenekarral és Keresztes Ildikóval zárjuk.

 Program:

PÉNTEK
17:00 Kapunyitás

Nagyszínpad
18:00 - 19:30 CHILDREN OF DISTANCE
21:00 - 22:30 HONEYBEAST
22:30 - DJ KÁ Fosters Udvar

Szabadtér
16:50- Kistérségi 7próba Sárkányhajó befutó
17:00- Zenés felvonulás a Révtől a Katonadombra a Dunakeszi Koncertfúvósokkal

SZOMBAT

Kisszínpad
10:00 - 10:15 Csiri-biri pom pon csapat
10:20 - 10:35 Négy Muskétás rock n roll
10:40 - 10:50 Vektors kötélugró csapat
12:00 - 12:30 Kistérségi 7próba szkander
13:00 - 13:20 Zita hastánc
13:30 - 14:00 Kistérségi 7próba sörivó verseny
14:00 - 14:30 DRUMS ütő együttes
14:35 - 14:45 Fazekas Iskola német nemzetiségi osztályának táncelőadása
14:45 - 15:00 Kreadance S.E.
15:00 - 15:20 Kistérségi 7próba kötélhúzás
15:20 - 15:45 Buda-Balance Táncmúvészeti és Sportegyesület
15:45 - 16:00 4M Dance Company

Nagyszínpad
11:00 - 12:00 SZALÓKI ÁGI
18:00 - 19:30 A MADARAK HÁZIBULIZENEKAR
21:00 - 22:30 BIKINI
22:30- DJ GARAMI

Szabadtér
8:00- Kistérségi 7próba főzőverseny
9:00- Kistérségi 7próba falmászó verseny
10:30- Kistérségi 7próba rodeóbika verseny
15:00- Kistérségi 7próba kötélhúzó verseny
14:00 - 16:00 Ingyenes sárkányhajózás a Liget utcánál

VASÁRNAP

Kisszínpad
10:00 - 10:30 Portéka színpad - Vau és Miau zenés darab
10:40 - 11:00 VOKE József Attila Művelődési Központ díjosztó
11:00 - 11:20 Eudoxia 20 Soleil Balett
11:20 - 12:00 Kőrösi néptáncegyüttes
12:00 - 12:35 Taekwondo Fanatics SE
12:35 - 12:55 Grease Tánc-Sport
12:55 - 13:35 Dunakeszi Koncertfúvósok
13:35 - 13:55 Tornádó tánccsoport
13:55 - 14:15 Kangoo Klub Hungary
14:15 - 14:45 Felkelő nap SE
14:45 - 15:00 Move&Dance Hip-Hop Tánccsoport
15:00 - 15:20 Villási Ju-Jitsu Klub

16:00 - 17:00 Irodalmi szalon: Jókai Annával

Nagyszínpad
17:30 - 19:00 GHYMES
20:30 - 20:45 POLGÁRMESTERI KÖSZÖNTŐ ÉS NYYEREMÉNYSORSOLÁS
20:45 - 22:15 KERESZTES ILDIKÓ

23:00 Kapuzárás

A műsorváltozás jogát fenntartjuk.

 

Busz menetrend

MENETREND PDF

Programfüzet 1.

Programfüzet 2.

Programfüzet 3.

Programfüzet 4.

Közérdekű adatok

KÖZÉTKEZTETÉS

Munkaidőn kívüli
műszaki ügyelet
telefon: 06 70 380 6473
Közvilágítás
hibabejelentő
telefon: 06 80 625 726
Mezőőri szolgálat
telefon: 06 70 339 4738
Gazdaság
Heti tablóajánló