• Image 01
  • Image 02
  • Image 03
  • Image 04
  • Image 05
  • Image 06
KERESŐ

helyi buszjáratMint ahogy arról már korábban értesítettük a helyi lakosságot, 2016-ban egy új, bővített buszközlekedés lép érvénybe Dunakeszin. Januárban teszt-üzemmódban, februártól pedig végleges menetrend szerint közlekednek majd a buszok.

Az eddigiekhez képest 60%-kal bővül a helyi buszközlekedés, így egy sokkal szélesebb körű közlekedési lefedettséget biztosítunk a lakosság részére. Az eddigiekkel ellentétben, a két Tesco áruházat külön kiszolgáló buszjárat helyett egy összekötő ingajáratot alakítottak ki, így az összekötő buszjárat a vonalhálózat részévé válik, a Bajcsy-Zsilinszky utca és a Vasútállomás érintésével. A vonalak meghosszabbításra is kerültek, hiszen nem csupán a két Tesco között működnek majd, hanem a Dunakeszi-Göd Tesco áruház felől a révhez is lemennek. A másik áruház esetében pedig egy kitérőt tesznek a vasútállomás felé.

Erősítést kapott a reggeli közlekedés, plusz egy járat indul hat és hét óra között, ami a munkába és iskolába indulóknak nyújt segítséget, de elérhetővé teszi a SZTK-t is, továbbá egy újabb járat indul az alagligeti lakóparktól is.

Jelentős újdonság, hogy vasárnapi tömegközlekedésre eddig nem volt lehetőség, a jövőben azonban délelőtt és délután is két- két járat fog közlekedni a Rév és a Temető állomások között, érintve a Táncsics utcai megállót és Alagligetet is.

A Dunakeszi Város Önkormányzata által létrehozott együttműködéseknek köszönhetően így az Auchan, a Tesco és a városi tulajdonú buszok együttesen és összehangoltan szolgálják ki a városi buszközlekedést a lakossági igényeknek megfelelően.

Az új, bővített menetrend hatályba lépésének időpontja 2016.január 4., mely január végéig teszt-üzemmódban fog működni. A későbbiekben várhatóan lesznek még pár perces módosítások, melyekről természetesen minden esetben tájékoztatjuk a lakosságot.

Az életbe lépő menetrend itt érhető el: PDF, XLS

JPG: Tesco Fót - Tesco GödTesco Göd- Tesco Fót, Vasútállomás körjáratAlsói járatAlagliget - VasútállomásAlagliget - Vasútállomás 2Horányi Rév- Temető vasárnapi járat, Auchan járat

 

Közérdekű adatok

KÖZÉTKEZTETÉS

Munkaidőn kívüli
műszaki ügyelet
telefon: 06 70 380 6473
Közvilágítás
hibabejelentő
telefon: 06 80 625 726
Mezőőri szolgálat
telefon: 06 70 339 4738
Gazdaság
Heti tablóajánló