Közérdekű

2017.09.05

Véget ért a strandszezon

Beköszöntött az ősz, s vele a hűvös időjárás. Ennek megfelelően téliesítik a dunakeszi strandot is, fürdőzni augusztus 31. után szigorúan tilos, ám ez nem jelenti azt, hogy nem lesz érdemes továbbra is a Duna-partra látogatni.

Az idei nyár volt az első, melynek a nyári kánikulától forró napjait a dunakeszi Duna-parton fürdőzéssel tölthettük. Júliusban megnyílt a szabadstrand, mely számos lakótársunknak okozott örömet.

Azonban eljött az ősz, a strandszezon véget ért, így a napokban elszállítják az öltözőket, a zuhanyzókat, valamint a mobil WC-ket (a Katonadombon lévők maradnak). A Duna-partra érkezőknek figyelmeztető táblák is jelezni fogják, hogy vízbe menni, fürödni szigorúan tilos a következő strandszezonig.

Ám mivel a terület fejlesztésének köszönhetően nem csupán a fürdőzők körében lett népszerű a sétány és a kitisztított partszakasz, az ottani büfék maradnak, így ezentúl is várnak mindenkit szeretettel egy finom kürtőskalácsra, szendvicsre, vagy limonádéra. A termékkínálat várhatóan a hideg időnek megfelelően, forró italokkal is fog bővülni.

Köszönjük, hogy ilyen örömmel fogadták a dunakeszi strandot, és a rengeteg pozitív visszajelzést el is juttatták hozzánk. Úgy érezzük, hogy ez a fejlesztés példásan megmutatta azt, hogy micsoda kincsek rejtőznek városunkban, melyek csak arra várnak, hogy felfedezzük, értékeljük és élvezzük az általuk nyújtott lehetőségeket!


Ajánlott hírek

Ajánlott
2017.augusztus.23

Tisztelt Lakosság! A MÁV-START Zrt. ezúton tájékoztatja Önöket, hogy 2017. szeptember 9-től 2017. szeptember 10-ig, 2017. szeptember 15-én, 2017. szeptember 16-tól 2017. szeptember 17-ig és 2017. szeptember 18-án Nagymaros – Szob állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt a lenti mellékletekben szereplő vonatok módosított menetrend szerint közlekednek.

Ajánlott
2017.február.23

A 2016-os év beteljesítette a hozzá fűzött ígéreteket – látványos, nagy volumenű beruházások indultak és fejeződtek be, hitelek és városi adósság keletkezése nélkül, köszönhetően a stabil és megfontolt költségvetésnek.

Ajánlott
2017.augusztus.28

Tisztelt Szülők! A Dunakeszi Szent István Általános Iskola vezetősége ezúton tájékoztatja Önöket, hogy a Dunakeszi Szent István Általános Iskola ünnepélyes tanévnyitóját 2017. szeptember 4-én (hétfőn) 8.00 órakor tartjuk az iskola Repülőtéri út 3/a alatt található új épületében. Az ünnepség után három osztályfőnöki órája lesz a gyerekeknek.

DIÓSSI CSABA

Dunakeszi Város Polgármestere

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön minden, Dunakeszit érintő fontos eseményről.

Írjon nekünk

Közérdekű

Elérhetőségeink

Dunakeszi Polgármesteri Hivatal:

Személyes ügyfélszolgálat:
2120 Dunakeszi, Fő út 25.

Elérhetőségek:
Központi ügyfélvonal: +36 27 542 800
Központi telefax: +36 27 341 182

Munkaidőn kívüli
műszaki ügyelet
telefon: +36 70 380 6473

E-mai címek:
Központi: ugyfelszolgalat@dunakeszi.hu
Jegyző: jegyzo@dunakeszi.hu

Nyitva tartás:

Hétfő 08:00 - 17:30
Kedd 08:00 - 16:00
Szerda 08:00 - 16:00
Csütörtök 08:00 - 16:00
Péntek 08:00 - 12:00

Polgármesteri beszámolók

Dunakeszi Polgár

Dunakeszi Post

Új Széchenyi terv