Sport

2018.01.10

Nemzetközi siker a dunakeszi asztalitenisz életében

Január 5-7. között került megrendezésre Budapesten az asztalitenisz Magyar Újonc Nemzetközi Bajnokság 20 ország részvételével. Többek között olyan országok is képviseltették magukat, ahol az asztalitenisznek óriási hagyománya van mint például Svédország vagy Németország.

Válogatottként Volentics Anna képviselte Dunakeszit, aki kategóriájában a dobogó második fokára állhatott. Ezen felül a VSD színeiben Káder Benedek, Nagy Dávid, Deliagosz Sztamatisz és Oroszki Péter versenyeztek.

Anna a csoportküzdelmek során luxemburgi, magyar és német ellenféllel találkozott, akikkel szemben győztesként megszerezte a csoportgyőzelmet. A főtáblán először szlovák ellenfelével szemben sikerült fordítania 0-2-es szetthátrányból 3-2-re, majd a legjobb 4 közé jutásért Ungvári Evelin román válogatott játékost múlta felül egy nagyon kiélezett csatában szintén 3-2-re. Ezt követően az elődöntőben Kenesey Blanka (Univer Kecskemét) magyar ellenfelével szemben játszott egy ismételt döntő szettes mérkőzést, melyben egy újabb 3-2-es győzelmével sikerült a döntőbe jutnia, ahol német ellenfelével szemben érte el a megtisztelő második helyezést.

A VSD versenyzői is szépen helytálltak a megmérettetésen, Oroszki Péter U13-ban megnyerte a vigaszágat, Deliagosz Sztamatisz U11-ben 3. helyen végzett szintén a vigaszágon, Nagy Dávid pedig a csoportküzdelmeket követően feljutott a főtáblára ahol svéd ellenfele győzedelmeskedett.


Ajánlott hírek

DIÓSSI CSABA

Dunakeszi Város Polgármestere

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön minden, Dunakeszit érintő fontos eseményről.

Írjon nekünk

Közérdekű

Elérhetőségeink

Dunakeszi Polgármesteri Hivatal:

Személyes ügyfélszolgálat:
2120 Dunakeszi, Fő út 25.

Elérhetőségek:
Központi ügyfélvonal: +36 27 542 800
Központi telefax: +36 27 341 182

Közvilágítás hibabejelentés:
(EUROVILL Kft.; 0-24 óráig hívható)

Telefon: + 36 80 980 030
Email: kozvilagitas@kozvilagitas.hu

Munkaidőn kívüli
műszaki ügyelet
telefon: +36 70 380 6473

Email címek:
Központi: ugyfelszolgalat@dunakeszi.hu
Jegyző: jegyzo@dunakeszi.hu

Nyitva tartás:

Hétfő 08:00 - 17:30
Kedd 08:00 - 16:00
Szerda 08:00 - 16:00
Csütörtök 08:00 - 16:00
Péntek 08:00 - 12:00

 

Építéshatóság ügyfélfogadása:

Hétfő 13:00 - 17:30
Szerda


08:00 - 12:00
13:00 - 16:00

Péntek 08:00 - 12:00

Polgármesteri beszámolók

Dunakeszi Polgár

Dunakeszi Post

Új Széchenyi terv