Közérdekű

2018.02.13

Meghívó Tóth Ferenc a Dunakeszi Fúvószenekari Egyesület művészeti vezetőjének temetésére

Tóth Ferenc, Feri bácsi 2018. január 31-én, 68 évesen tragikus hirtelenséggel elhunyt. A Karmester Úr temetésére február 20-án, 10 óra 45 perckor az Újköztemetőben kerül sor.

Emléke örökké a szívünkben él!

 


Ajánlott hírek

Ajánlott
2017.február.23

Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a VI. sz. fogorvosi körzetben (a körzethatárok ITT érhetők el) Dr. Szentléleki Károlyné Dr. Gábris Zsuzsanna helyett, a doktornő kérésének megfelelően, a jövőben Dr. Szentléleki Nóra Ágnes, eddigi helyettes-orvos fogja ellátni a praxist.

Ajánlott
2017.augusztus.31

Mint arról már sokan értesültek, szeptember 4-én az új épületben kezdi meg az évet a Szent István Általános Iskola. Annak érdekében, hogy az iskolába-, illetve hazajutást megkönnyítsük, a szülői munkaközösség vezetőjével és az igazgató asszonnyal több egyeztetést folytatott az Önkormányzat a helyi közlekedés bővítéséről, átszervezéséről.

DIÓSSI CSABA

Dunakeszi Város Polgármestere

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön minden, Dunakeszit érintő fontos eseményről.

Írjon nekünk

Közérdekű

Elérhetőségeink

Dunakeszi Polgármesteri Hivatal:

Személyes ügyfélszolgálat:
2120 Dunakeszi, Fő út 25.

Elérhetőségek:
Központi ügyfélvonal: +36 27 542 800
Központi telefax: +36 27 341 182

Közvilágítás hibabejelentés:
(EUROVILL Kft.; 0-24 óráig hívható)

Telefon: + 36 80 980 030
Email: kozvilagitas@kozvilagitas.hu

Munkaidőn kívüli
műszaki ügyelet
telefon: +36 70 380 6473

E-mai címek:
Központi: ugyfelszolgalat@dunakeszi.hu
Jegyző: jegyzo@dunakeszi.hu

Nyitva tartás:

Hétfő 08:00 - 17:30
Kedd 08:00 - 16:00
Szerda 08:00 - 16:00
Csütörtök 08:00 - 16:00
Péntek 08:00 - 12:00

Polgármesteri beszámolók

Dunakeszi Polgár

Dunakeszi Post

Új Széchenyi terv