Közérdekű

2017.03.30

Elkészültek a kerékpáros nagykörút II. szakaszának tervei

Korábban már beszámoltunk arról, hogy folyamatban van egy Dunakeszit megkerülő kerékpáros körút tervezése, mely az északi bevezető utat kötné össze a Repülőtéri úttal. A tervkészítés újabb szakaszhoz érkezett.

A Képviselő-testület mai ülésén elfogadta a kerékpáros nagykörút második szakaszának terveit.  Ezzel a döntéssel egy lépéssel közelebb kerültünk ahhoz a kiemelt célunkhoz, amely szerint az egészséges életmód támogatása és az épített környezet minőségének fejlesztése érdekében létrehozunk egy, a különböző városrészeket és egyes intézményeket összekötő kerékpárút-hálózatot.

A tervek szerint a kerékpárút a Sólyom utcai aluljárótól a Pipa utca, Virág utca, Széchenyi utca, Zerkovitz utca, IV. Béla utca, Határ út, Repülőtéri út érintésével az építés alatt álló 24 tantermes iskolához fog vezetni.

 


Ajánlott hírek

Ajánlott
2017.február.23

Dunakeszi Város Önkormányzatának egyik kiemelt célja a város közlekedési hálózatának fejlesztése és biztonságosabbá tétele. Jelenleg az egyik legfőbb célkitűzésünk a meglévő, de leromlott állapotú utak felújítása, illetve a forgalombiztonság növelése. Felújítási programunk és ütemtervünk viszont sajnos nem tud kiterjedni a három legforgalmasabb útra (Fő út, Fóti út, Kossuth Lajos utca), mivel azok a Magyar Állam tulajdonában és a Magyar Közút NZrt. Kezelésében vannak.

Ajánlott
2018.április.06

Mint már korábban beszámoltunk róla, a képviselő-testület döntése alapján a Dunakeszi Egészségügyi és Szociális Nonprofit Kft. pályázatot nyújtott be az Egészséges Budapest Program által meghirdetett projektre, amelyet sikeresen el is nyert, aminek köszönhetően közel 2 milliárd forintból újul meg az SZTK.

Ajánlott
2017.január.26

Kiemelt célunk, hogy a lakosság számára magas színvonalú, változatos szolgáltatásokat nyújtsunk az egészséges életmód biztosításához - ennek megfelelően az elmúlt években számos sporttal kapcsolatos fejlesztés történt városunkban, és a fejlesztések sora még korántsem ért véget.

DIÓSSI CSABA

Dunakeszi Város Polgármestere

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön minden, Dunakeszit érintő fontos eseményről.

Írjon nekünk

Közérdekű

Elérhetőségeink

Dunakeszi Polgármesteri Hivatal:

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a
Polgármesteri Hivatal
2018.08. 06. - 2018.08. 20. között

igazgatási szünet miatt zárva tart.


Személyes ügyfélszolgálat:
2120 Dunakeszi, Fő út 25.

Elérhetőségek:
Központi ügyfélvonal: +36 27 542 800
Központi telefax: +36 27 341 182

Közvilágítás hibabejelentés:
(EUROVILL Kft.; 0-24 óráig hívható)

Telefon: + 36 80 980 030
Email: kozvilagitas@kozvilagitas.hu

Munkaidőn kívüli
műszaki ügyelet
telefon: +36 70 380 6473

Email címek:
Központi: ugyfelszolgalat@dunakeszi.hu
Jegyző: jegyzo@dunakeszi.hu

Nyitva tartás:

Hétfő 08:00 - 17:30
Kedd 08:00 - 16:00
Szerda 08:00 - 16:00
Csütörtök 08:00 - 16:00
Péntek 08:00 - 12:00

 

Építéshatóság ügyfélfogadása:

Hétfő 13:00 - 17:30
Szerda


08:00 - 12:00
13:00 - 16:00

Péntek 08:00 - 12:00

Polgármesteri beszámolók

Dunakeszi Polgár

Dunakeszi Post

Új Széchenyi terv