Közérdekű

2017.05.25

Elkészültek a tervek a lakóparkok csapadékelvezetésére

Mint arról már többször is szó volt, a város keleti részét képező lakóparkok építésekor a vállalkozó nem fordított kellő figyelmet a csapadékvíz elvezetésére az egyébként is mélyen fekvő területen. Ezért a lakóparkokban rendszeresen problémát jelent egy intenzív eső, melynek megoldására Dunakeszi Önkormányzata megtervezte a csatornahálózat bővítésének lehetőségeit az érintett területeken.

Dunakeszi Város Önkormányzatának kiemelt célja a város élhetőségének folyamatos fejlesztése. Egyik fontos feladata a lakóparkokban lévő csapadékvíz-problémák megoldása. Korábban kiépült egy gerincvezeték a Tisza utcától a Mátyás király utcán át egészen a Dunáig, melynek bővítését tervezte meg most az Önkormányzat.

Az első ütemben a Huszka Jenő utca alatt épülne meg a vezeték. amely a Kolozsvár utcán folytatódva érné el a Mátyás király utcai vezetéket.

A második ütemben megépülő szakasz a Tisza utcán haladna, majd tovább a Kossuth Lajos utcán a Botond utcáig.

A hálózat harmadik üteme a Tisza utcai részhez kapcsolódva a Szent Imre tértől a Rákóczi út mentén húzódna és annak, valamint a hozzá kapcsolódó utcák csapadékát vezetné el a befogadóig.

A tervek elkészültének köszönhetően az Önkormányzat felkészült arra, hogy a jövőben pályázzon a beruházás állami támogatással való kivitelezésére.


Ajánlott hírek

Ajánlott
2017.július.27

Dunakeszi Város Önkormányzata minden lehetséges módon igyekszik eleget tenni azon elhatározásának, mely szerint felújítja a városunkban lévő összes orvosi rendelőt. Ezúttal a Liget utcai rendelő felújítására nyújt be pályázatot.

Ajánlott
2017.július.24

Számos ponton zajlanak a fejlesztések városunkban, melyek esetenként forgalomkorlátozással, zajjal járhatnak. Megértésüket, türelmüket ezúton is köszönjük!

Ajánlott
2017.július.26

Dunakeszi Város Önkormányzata előző ciklusában az összes utat leaszfaltozta, ebben a ciklusban pedig ígéretéhez híven a felújításra szoruló utak fejlesztését tűzte ki célul. E projekt részeként 2017. augusztus 1-jén elkezdődik a Rákóczi út Szent Imre tértől Határ útig tartó szakaszának felújítása, nyílt vízelvezető rendszerének kiépítése, valamint az említett útszakaszhoz tartozó járda kivitelezése a páratlan oldalon.

DIÓSSI CSABA

Dunakeszi Város Polgármestere

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön minden, Dunakeszit érintő fontos eseményről.

Írjon nekünk

Közérdekű

Elérhetőségeink

Dunakeszi Polgármesteri Hivatal:

Személyes ügyfélszolgálat:
2120 Dunakeszi, Fő út 25.

Elérhetőségek:
Központi ügyfélvonal: +36 27 542 800
Központi telefax: +36 27 341 182

Közvilágítás hibabejelentés:
(EUROVILL Kft.; 0-24 óráig hívható)

Telefon: + 36 80 980 030
Email: kozvilagitas@kozvilagitas.hu

Munkaidőn kívüli
műszaki ügyelet
telefon: +36 70 380 6473

Email címek:
Központi: ugyfelszolgalat@dunakeszi.hu
Jegyző: jegyzo@dunakeszi.hu

Nyitva tartás:

Hétfő 08:00 - 17:30
Kedd 08:00 - 16:00
Szerda 08:00 - 16:00
Csütörtök 08:00 - 16:00
Péntek 08:00 - 12:00

 

Építéshatóság ügyfélfogadása:

Hétfő 13:00 - 17:30
Szerda


08:00 - 12:00
13:00 - 16:00

Péntek 08:00 - 12:00

Polgármesteri beszámolók

Dunakeszi Polgár

Dunakeszi Post

Új Széchenyi terv