Városi rendezvények

2017.08.20

20:30 - 22:30

Szent István - Egy ország születése

A hagyományoknak megfelelően idén is közösen emlékezünk az államalapítás ünnepén. Augusztus 20-án a Szent István - Egy ország születése című történelmi rockoperát láthatjuk a Főtéren.

A nagyszabású, zenés műben az államalapítás története a honfoglalástól István király 1083-as szentté avatásáig látványos zenés, történelmi tablókban elevenedik meg. A Meskó Zsolt rendező és Román Sándor koreográfus által megálmodott rockopera keretét a Krónikás meséje adja, aki végigvezet minket a honfoglaláson, Szent István ifjúkorán és küzdelmekkel teli uralkodásán, egészen Szent László királyságáig.

A darab zenéjét Czomba Imre szerezte, író-rendező Meskó Zsolt, koreográfus: Paár Tibor. Az előadás a már kialakult hagyományok szerint, helyi művészeti csoportok bevonásával készült, művészeti vezetők: Nagy Márta, Gyombolai Bálint és Tóth Zoltán. A főbb szerepekben Fonyó Barbarát, György-Rózsa Sándort és Kroó Balázst láthatjuk.

Az ünnepi estet Tuzson Bence, országgyűlési képviselőnk nyitja meg. Természetesen idén is lesz tűzijáték, mely 21.30-kor kezdődik. Sok szeretettel hívunk és várunk mindenkit!

 


DIÓSSI CSABA

Dunakeszi Város Polgármestere

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön minden, Dunakeszit érintő fontos eseményről.

Írjon nekünk

Közérdekű

Elérhetőségeink

Dunakeszi Polgármesteri Hivatal:

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a
Polgármesteri Hivatal
2018.08. 06. - 2018.08. 20. között

igazgatási szünet miatt zárva tart.


Személyes ügyfélszolgálat:
2120 Dunakeszi, Fő út 25.

Elérhetőségek:
Központi ügyfélvonal: +36 27 542 800
Központi telefax: +36 27 341 182

Közvilágítás hibabejelentés:
(EUROVILL Kft.; 0-24 óráig hívható)

Telefon: + 36 80 980 030
Email: kozvilagitas@kozvilagitas.hu

Munkaidőn kívüli
műszaki ügyelet
telefon: +36 70 380 6473

Email címek:
Központi: ugyfelszolgalat@dunakeszi.hu
Jegyző: jegyzo@dunakeszi.hu

Nyitva tartás:

Hétfő 08:00 - 17:30
Kedd 08:00 - 16:00
Szerda 08:00 - 16:00
Csütörtök 08:00 - 16:00
Péntek 08:00 - 12:00

 

Építéshatóság ügyfélfogadása:

Hétfő 13:00 - 17:30
Szerda


08:00 - 12:00
13:00 - 16:00

Péntek 08:00 - 12:00

Polgármesteri beszámolók

Dunakeszi Polgár

Dunakeszi Post

Új Széchenyi terv