
2016-12-15 13:30:00
Terv
Dobó- és ugrócentrum épül a Magyin
Önkormányzatunk fontosnak tartja az atlétikai sportágak gyakorlásához szükséges háttér biztosítását, ezért a Magyarság Sporttelep futófolyosója mögötti, a jelenleg még rendezetlen területen dobó és ugrócentrumot fog kialakítani. Ehhez a projekthez közel húsz millió forintnyi pályázati támogatás érkezik a Magyar Atlétikai Szövetségtől.
A megvalósulásához a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) a MOB sportágfejlesztési koncepciójának keretében 19.930.000.- Ft pályázati támogatást kap városunk, melyhez Dunakeszi Város Önkormányzata 24 millió forint önerővel járul.
A beruházás első ütemében, azaz 2017-ben elbontásra kerül a meglévő elhagyott épület, kerítés épül. Majd a tereprendezést követően egy diszkosz- és kalapácsvető, továbbá egy súlylökő pálya épül dobószektorokkal, pályatartozékokkal.
A második ütemben, 2018-ban, további támogatás elnyerése esetén kerülhet sor a hármas- és távolugró-, a magasugró és a gerelyhajító pálya, valamint az öltözőépület és a parkolók kialakítására.