Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálata

2017-01-27 14:30:00

Kész

Újabb szolgáltatásokkal bővült a Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálata

Új korszak kezdődött a Polgármesteri Hivatal ügyintézési folyamataiban, hiszen az önkormányzatok között elsőként, piaci mintára szerveztük át az ügyfélfogadást és az ügyintézést. Ennek egyik eredménye a januártól működő új ügyfélszolgálat is.

Január 2-án kezdte meg működését a Városháza ügyfélszolgálata, melyet egy teljes, intézményi átszerveződés előzött meg. A korábbi rendszerrel ellentétben ugyanis már egy helyen lehet intézni önkormányzati ügyeit, legyen szó adóról, építési engedélyről, vagy szociális támogatásról.

A korszerű, modern környezethez 21. századi szolgáltatások is társulnak: modern ügyfélhívó rendszer, ingyenes Wi-Fi, ráadásul búcsút inthetünk az ügyintézéssel kapcsolatos postai sorban állásnak is, hiszen lehetőség van kártyás fizetésre is.

A felkészült ügyintézőknek és a gördülékeny működésnek köszönhetően jelentősen csökkentek a várakozási idők, amit a koncepció megálmodásakor egyik legfőbb célként tűztünk ki magunk elé. Ráadásul a nyomtatványok és az ügyleírások elektronikus elérhetőségén kívül a közeljövőben online is lehet majd időpontot foglalni.

Az egy hónapos működés ideje alatt már számos pozitív visszajelzés érkezett, melyek mind azt bizonyítják, hogy jó ütemben haladunk a fejlődés útján. Reméljük, hogy munkánk átláthatóságával, gyorsaságával és egyszerűségével ledönthetjük a hivatalokkal szemben állított sztereotípiákat. Bízunk benne, hogy ezzel a szolgáltatással is kiemelkedő színvonalon szolgálhatjuk a lakosság érdekeit, illetve hogy a fejlesztéssel számos lakótársunk hétköznapjait tesszük könnyebbé.

 


DIÓSSI CSABA

Dunakeszi Város Polgármestere

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön minden, Dunakeszit érintő fontos eseményről.

Írjon nekünk

Közérdekű

Elérhetőségeink

Dunakeszi Polgármesteri Hivatal:

Személyes ügyfélszolgálat:

2120 Dunakeszi, Fő út 25.

Elérhetőségek:
Központi ügyfélvonal: +36 27 542 800
Központi telefax: +36 27 341 182

Közvilágítás hibabejelentés:
(EUROVILL Kft.; 0-24 óráig hívható)

Telefon: + 36 80 980 030
Email: kozvilagitas@kozvilagitas.hu

DMRV Zrt. hibabejelentés (0-24 óráig hívható):

Telefon: +36 27 511 511

Munkaidőn kívüli
műszaki ügyelet
telefon: +36 70 380 6473

Email címek:
Központi: ugyfelszolgalat@dunakeszi.hu
Jegyző: jegyzo@dunakeszi.hu

Nyitvatartás:

 

Hétfő 08:00 - 17:30
Kedd 08:00 - 16:00
Szerda 08:00 - 16:00
Csütörtök 08:00 - 16:00
Péntek 08:00 - 12:00

 

Főépítészi iroda ügyfélfogadása

2020 március 1-jétől:

Hétfő
(ügyfélszolgálat)
13:00 - 17:30

Szerda
Passa Gábor
főépítész

13:00-16:00
 

Péntek
(ügyfélszolgálat)

08:00 - 12:00

Polgármesteri beszámolók

Dunakeszi Polgár

Dunakeszi Post

Városi Sportegyesület Dunakeszi

Gérecz Attila Tanuszoda

Széchenyi Terv Plusz

Új Széchenyi terv