Dunakeszi Szakorvosi Rendelőintézet felújítása

2016-01-20 10:30:00

Kész

Átadták a Dunakeszi Szakorvosi Rendelőintézet felújított épületét

A helyi lakosok és egészségügyi dolgozók régi vágya teljesült a teljes, külső felújítás megvalósulásával, hiszen a régió egyik legkorszerűbb egészségügyi intézményévé vált így az SZTK.

Január 14-én, az épület ünnepélyes átadóján Dióssi Csaba, Dunakeszi Város Polgármestere elmondta, az egészségügyi ellátás fejlesztése régóta szerepelt az önkormányzat céljai között. A Széchenyi 2020 program uniós forrásainak köszönhetően így sor kerülhetett az épület teljes külső felújítására, beleértve a nyílászárók cseréjét és a tető korszerűsítését is.

A következő lépés a belső terek felújítása lesz, amely teljes épületgépészeti átalakítást is magába foglal, ráadásul a vizesblokkok is új külsőt kapnak. A felújítások végeztével a szakrendelőben kap majd helyet a tüdőgondozó is, és remélhetőleg új rendelések indítására is lehetőség lesz.

Dióssi Csaba kiemelte, hogy a város vezetőségének mennyire fontos, hogy a város lakói az országos átlagnál magasabb szintű ellátásban részesüljenek. Ezért az Önkormányzat tervbe vette az összes háziorvosi rendelő megújítását is a ciklus végéig.


DIÓSSI CSABA

Dunakeszi Város Polgármestere

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön minden, Dunakeszit érintő fontos eseményről.

Írjon nekünk

Közérdekű

Elérhetőségeink

Dunakeszi Polgármesteri Hivatal:

Személyes ügyfélszolgálat:

2120 Dunakeszi, Fő út 25.

Elérhetőségek:
Központi ügyfélvonal: +36 27 542 800
Központi telefax: +36 27 341 182

Közvilágítás hibabejelentés:
(EUROVILL Kft.; 0-24 óráig hívható)

Telefon: + 36 80 980 030
Email: kozvilagitas@kozvilagitas.hu

DMRV Zrt. hibabejelentés (0-24 óráig hívható):

Telefon: +36 27 511 511

Munkaidőn kívüli
műszaki ügyelet
telefon: +36 70 380 6473

Email címek:
Központi: ugyfelszolgalat@dunakeszi.hu
Jegyző: jegyzo@dunakeszi.hu

Nyitvatartás:

 

Hétfő 08:00 - 17:30
Kedd 08:00 - 16:00
Szerda 08:00 - 16:00
Csütörtök 08:00 - 16:00
Péntek 08:00 - 12:00

 

Főépítészi iroda ügyfélfogadása

2020 március 1-jétől:

Hétfő
(ügyfélszolgálat)
13:00 - 17:30

Szerda
Passa Gábor
főépítész

13:00-16:00
 

Péntek
(ügyfélszolgálat)

08:00 - 12:00

Polgármesteri beszámolók

Dunakeszi Polgár

Dunakeszi Post

Városi Sportegyesület Dunakeszi

Gérecz Attila Tanuszoda

Széchenyi Terv Plusz

Új Széchenyi terv