Közérdekű

2019.10.11

Mezítlábas Park Dunakeszi Alsón

Móczáné Sándor Mónika védőnő kezdeményezésére, a Dunakeszi Alsói közösséggel együttműködve mezítlábas park alakult az alsói közösségi ház melletti területen.

A mezítlábas parkok, vagy más néven Kneipp-parkok ötlete a Sebastian Kneipp által kifejlesztett egészségmegőrző módszeren alapszik. Az ötletnek hála olyan útvonalon és parkokban gyalogolhatunk, amelyeknek burkolata eltérő anyagokból készült. Megtapasztalható, milyen érzés - többek között - a nagyobb, meleg köveken, kisebb kavicsokon, fakérgen, tobozokon, hűsítő gyepen vagy homokban járni: ezáltal fejlődik a talpi érzékelés, felpezsdül a vérkeringés és nem utolsó sorban az egyensúly érzéket is fejleszti.

Az eltérő anyagokon sétálva természetes, változatos talpmasszázsban részesülünk - minden felület más-más talpi reflexpontot stimulál. Egy ilyen mezítlábas túra erősíti az érfalakat, felfrissít, jótékony hatást fejt ki az anyagcsere folyamatokra is. Mezítláb járni már önmagában is egészséges, hisz ily módon csökkenthető a lúdtalp kialakulásának kockázata, sőt, a rendszeres mezítlábas járástól javulhatnak a krónikus betegségek és akár a hátfájás is megszűnhet.

A mezítlábas ösvény kialakítását az Önkormányzat a keret megvásárlásával támogatta, a kivitelezésben és a feltöltésben pedig a szülők és a dunakeszi alsói közösség segédkezett.

Ezúton is köszönjük mindenkinek, aki bármilyen formában hozzájárult a kreatív ötlethez és a projekt megvalósításához.


Ajánlott hírek

Ajánlott
2022.március.29

Óvoda és kerékpárút épül, valamint felújítjuk a Közüzemi Kft. Krajcár utcai ügyfélszolgálati irodáját és a Fóti úti temető ravatalozóját 1,2 millárd forint állami támogatás segítségével.

DIÓSSI CSABA

Dunakeszi Város Polgármestere

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön minden, Dunakeszit érintő fontos eseményről.

Írjon nekünk

Közérdekű

Elérhetőségeink

Dunakeszi Polgármesteri Hivatal:

Személyes ügyfélszolgálat:

2120 Dunakeszi, Fő út 25.

Elérhetőségek:
Központi ügyfélvonal: +36 27 542 800
Központi telefax: +36 27 341 182

Közvilágítás hibabejelentés:
(EUROVILL Kft.; 0-24 óráig hívható)

Telefon: + 36 80 980 030
Email: kozvilagitas@kozvilagitas.hu

DMRV Zrt. hibabejelentés (0-24 óráig hívható):

Telefon: +36 27 511 511

Munkaidőn kívüli
műszaki ügyelet
telefon: +36 70 380 6473

Email címek:
Központi: ugyfelszolgalat@dunakeszi.hu
Jegyző: jegyzo@dunakeszi.hu

Nyitvatartás:

 

Hétfő 08:00 - 17:30
Kedd 08:00 - 16:00
Szerda 08:00 - 16:00
Csütörtök 08:00 - 16:00
Péntek 08:00 - 12:00

 

Főépítészi iroda ügyfélfogadása

2020 március 1-jétől:

Hétfő
(ügyfélszolgálat)
13:00 - 17:30

Szerda
Passa Gábor
főépítész

13:00-16:00
 

Péntek
(ügyfélszolgálat)

08:00 - 12:00

Polgármesteri beszámolók

Dunakeszi Polgár

Dunakeszi Post

Városi Sportegyesület Dunakeszi

Gérecz Attila Tanuszoda

Széchenyi Terv Plusz

Új Széchenyi terv