Közérdekű

2020.06.05

Teljesen átalakul Dunakeszi buszközlekedése

Az Önkormányzat minden lehetséges módon igyekszik kielégíteni a lakossági igényeket, ennek köszönhetően 2020. június 15-től a jelenlegi körjáratos megoldás helyett csillagpontos rendszerben közlekednek majd a helyi buszok.

Somodi István, a Városüzemeltetési Osztály vezetője kifejtette, hogy mik lesznek a csillagpontos rendszer előnyei, miben változik pontosan városunk tömegközlekedése.

Honnan jött a tömegközlekedés új koncepciójának ötlete?

Elsősorban a lakosság igényeinek kívánunk megfelelni. Sok visszajelzést kaptunk tőlük a vonatokhoz való csatlakozás bonyodalmairól. A Budapestre menő forgalom erős, így sűrűbb járatokat szeretett volna a lakosság a vasúthoz, illetve délután haza. Megvizsgáltuk a jelenlegi buszállományt és arra jutottunk, hogy csak teljes átalakítással, más szemléletmóddal teljesíthető az igény. Megvizsgáltuk a lakosságmozgást a reggeli csúcsidőszakra helyezve a hangsúlyt. Szükségünk van olyan járatokra, amelyek igazodnak a vonatokhoz.

Milyen korlátai voltak a körjáratos megoldásnak? Mitől jobb a csillagpontos rendszer?

Korábbi korlátok: szinte percre pontosan ki volt számolva a menetidő, így bármilyen probléma esetén akár egész napos csúszást okozott, ha nem tudta behozni a busz a lemaradást. Ezen felül a reggeli és délutáni csúcsidőszakban a buszok ritkán jártak a MÁV állomásokra, mert körjárat lévén viszonylag hosszú volt a menetidő.

Jelenlegi előnyök: a menetrendet a vasúti menetrendhez igazítottuk. Fixen, félóránként járnak a buszok, amely könnyen megjegyezhetővé teszi a menetrendet. Természetesen ezáltal az autós forgalom és a P+R parkolók terheltsége is csökkenhet. Egyszóval: kiszámítható menetrend rövidebb menetidővel.

Június 15-től összesen hány busz közlekedik majd a városban és milyen koncepcióban?

Három nagy és egy kis busz közlekedik. A kis busz (2A) jár majd Dunakeszi-Alsónál, amely a méretének köszönhetően átfér az újpesti vasúti átjáró alatt, így egészen a 14-es villamos végállomásáig-és vissza szállítja az utasokat. Félórás köröket alakítottunk ki és ezáltal a lehető legnagyobb területet lefedjük a lehetőségeinkhez mérten.

Mely területek érintettek?

1-es járat: Dunakeszi Rév-Barátság útjának környéke – Dunakeszi Gyártelep (vasútállomás)

2A járat: Dunakeszi Alsó – Budapest (Káposztásmegyer, 14-es villamos végállomása)

2-es járat: Alagi lakópark – Fóti út – Toldi lakópark – Dunakeszi Nagyállomás (átszállási lehetőség a 2A buszra)

3-as járat: Kossuth Lajos utca – Tóváros – Dunakeszi Gyártelep

4-es és 5-ös busz: 10:00 óra után közlekednek, napközbeni járatok, itt már nem a vasútállomáshoz való közlekedés az elsődleges szempont.

4-es járat: Révdűlő – lakótelep –Fő út – Dunakeszi Szakorvosi Rendelőintézet – Dunakeszi Nagyállomás (átszállási lehetőség a többi járatra)

5-ös járat: Alagi lakópark -  Toldi lakópark – Dunakeszi Nagyállomás (nagyobb kör, átszállási lehetőség)

6-os járat az az 1-es járatnak a párja haza fele, azért mert aktuális forgalom figyelembevételével kicsit megváltozott útvonalon megy haza.

7-es járat szombaton közlekedik

8-as járat vasárnap és ünnepnapokon közlekedik.

A 7-es és 8-as járatnak megegyezik az útvonala, szombaton sűrűbben, vasárnap ritkábban jár.

 

Hány új busszal bővült a városi járatok száma és miben mások ezek a modernebb buszok?

Jelenleg összesen 4 busszal rendelkezünk, ezzel párhuzamosan az üzemeltető lecserélte a régebbi járatokat újabbakra, valamint egy kis méretű busszal bővítettük az új járművek számát. Ezek a buszok modernebbek és kényelmesebbek régi társaiknál.

  • három ajtó segíti az utasok fel-és leszállását az eddigi kettő helyett
  • tágasabb utastérrel rendelkeznek
  • extra méretű, tágas utazó helyet biztosítunk a babakocsival, valamint kerekesszékkel utazóknak
  • mozgássérült feljáró segíti a kerekesszékkel való fel-és lejutást
  • a járművek hűtő-fűtő klímával felszereltek
  • a Zöld Dunakeszi program keretében az autóbuszok károsanyag kibocsátása csökkent a hatékony részecske szűrőnek köszönhetően

Hétköznap és hétvégén is járnak a buszok?

Igen. hétköznap az 1, 2, 2A, 3, 4, 5, 6-os számú járatok hétvégén pedig a 7-es és 8-as számú járatok közlekednek.

Nyomon követhető valahol a buszok aktuális helyzete, útvonala?

Igen, a Dunakeszi App mobilalkalmazáson keresztül GPS alapú, pontos nyomkövetésre van lehetőség. Ehhez csupán az applikáció letöltése szükséges, amely elérhető Android és iOS operációs rendszerű okostelefonokra is. Bővebb információk a buszok nyomkövetéséről IDE KATTINTVA olvashatók.

Továbbra is ingyenesek-e a helyi járatok?

Igen és nem is tervezzük, hogy fizetős legyen.

 

Az új menetrendet alább, a kapcsolódó fájl opciónál találják. 


Kapcsolódó fájl
Dunakeszi buszmenetrend 2020.06.15-től

Ajánlott hírek

Ajánlott
2017.augusztus.31

Mint arról már sokan értesültek, szeptember 4-én az új épületben kezdi meg az évet a Szent István Általános Iskola. Annak érdekében, hogy az iskolába-, illetve hazajutást megkönnyítsük, a szülői munkaközösség vezetőjével és az igazgató asszonnyal több egyeztetést folytatott az Önkormányzat a helyi közlekedés bővítéséről, átszervezéséről.

Ajánlott
2020.november.25

A nyár óta érkezett újabb számtalan lakossági észrevétel és javaslat miatt ismét módosul a dunakeszi buszközlekedés. 2020.11.30-tól, hétfőtől életbe lépő menetrend szerint három körön járnak ezentúl a buszok.

Ajánlott
2019.augusztus.26

2010 előtt egy helyi buszjárat közlekedett a városban. Az évek alatt még további két járattal bővült a városi buszok száma, ingyenessé vált a helyi tömegközlekedés, valamint az Auchan és Tesco áruházakkal együttműködve szintén járatokat indítottunk annak érdekében, hogy azon lakosok is eljussanak az üzletközpontokba, akik nem rendelkeznek autóval.

DIÓSSI CSABA

Dunakeszi Város Polgármestere

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön minden, Dunakeszit érintő fontos eseményről.

Írjon nekünk

Közérdekű

Elérhetőségeink

Dunakeszi Polgármesteri Hivatal:

Személyes ügyfélszolgálat:

2120 Dunakeszi, Fő út 25.

Elérhetőségek:
Központi ügyfélvonal: +36 27 542 800
Központi telefax: +36 27 341 182

Közvilágítás hibabejelentés:
(EUROVILL Kft.; 0-24 óráig hívható)

Telefon: + 36 80 980 030
Email: kozvilagitas@kozvilagitas.hu

DMRV Zrt. hibabejelentés (0-24 óráig hívható):

Telefon: +36 27 511 511

Munkaidőn kívüli
műszaki ügyelet
telefon: +36 70 380 6473

Email címek:
Központi: ugyfelszolgalat@dunakeszi.hu
Jegyző: jegyzo@dunakeszi.hu

Nyitvatartás:

 

Hétfő 08:00 - 17:30
Kedd 08:00 - 16:00
Szerda 08:00 - 16:00
Csütörtök 08:00 - 16:00
Péntek 08:00 - 12:00

 

Főépítészi iroda ügyfélfogadása

2020 március 1-jétől:

Hétfő
(ügyfélszolgálat)
13:00 - 17:30

Szerda
Passa Gábor
főépítész

13:00-16:00
 

Péntek
(ügyfélszolgálat)

08:00 - 12:00

Polgármesteri beszámolók

Dunakeszi Polgár

Dunakeszi Post

Városi Sportegyesület Dunakeszi

Gérecz Attila Tanuszoda

Széchenyi Terv Plusz

Új Széchenyi terv