Koronavírus

2020.06.23

COVID EMLÉKLAPOT ADOTT ÁT A POLGÁRMESTER

Dunakeszi Város Önkormányzata emléklappal köszönte meg a segítségüket azoknak az önkénteseknek, akik a járvány alatt kiemelkedő munkát végeztek a közösség érdekében.

„Dunakeszin komoly, egymást önzetlenül segíteni tudó és akaró emberek élnek. Mi ebben a nehéz helyzetben is megmutatjuk, hogy együtt milyen erős és összetartó közösséget alkotunk.” –hangsúlyozta Dióssi Csaba, amikor emléklapokat adott át azoknak, akik önkéntesként sokat tettek a járvány idején a város lakosainak érdekében.

A polgármester felidézte, hogy eleinte nem tudták mekkora veszéllyel állnak szemben és megérti azokat, akik ilyenkor visszahúzódnak, de azok az igazai hősök, akik mások segítségére sietnek. Dunakeszi lakosai nem voltak egyedül a nehéz időszakban sem, számíthattak a város és az önkéntesek segítségére.  Az Ő munkájukat ismerték az emléklap átadásával.


Ajánlott hírek

Ajánlott
2020.március.17

A koronavírus-fertőzés kockázatának csökkentése érdekében, kérjük, hogy a játszótereket ne látogassák!

Saját és embertársaink érdekében mindenki maradjon otthon!

Csak a legszükségesebb esetben menjünk közösségbe!

 

Ajánlott
2020.március.27

KÖZLEMÉNY

A 71/2020.(III.27.) Kormányrendelet alapján

A Kormány 2020. március 27-én megalkotta a kijárási korlátozásról szóló 71/2020. (III.27.) Kormányrendelet, mely alapján 2020. március 28-án 00.00 órától kijárási korlátozás lép érvénybe.

Ajánlott
2020.május.15

KEDVES HONFITÁRSUNK!

Védje családját, szeretteit és támogassa az orvosképző egyetemek kutatását!

Az új, rövid idő alatt világméretűvé vált koronavírus járvány alapvetően változtatta meg életünket és mindennapi tevékenységeinket.

Ajánlott
2020.március.14

Magyarország Kormánya a lakosság egészségének és életének védelme érdekében úgy döntött, hogy a koronavírus járvány miatt digitális tanrendben működteti az iskolákat.

Dunakeszi Város Önkormányzata ezzel a döntéssel párhuzamosan az önkormányzati fenntartású bölcsődéket és óvodákat visszavonásig zárva tartja.

DIÓSSI CSABA

Dunakeszi Város Polgármestere

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön minden, Dunakeszit érintő fontos eseményről.

Írjon nekünk

Közérdekű

Elérhetőségeink

Dunakeszi Polgármesteri Hivatal:

Személyes ügyfélszolgálat:

2120 Dunakeszi, Fő út 25.

Elérhetőségek:
Központi ügyfélvonal: +36 27 542 800
Központi telefax: +36 27 341 182

Közvilágítás hibabejelentés:
(EUROVILL Kft.; 0-24 óráig hívható)

Telefon: + 36 80 980 030
Email: kozvilagitas@kozvilagitas.hu

DMRV Zrt. hibabejelentés (0-24 óráig hívható):

Telefon: +36 27 511 511

Munkaidőn kívüli
műszaki ügyelet
telefon: +36 70 380 6473

Email címek:
Központi: ugyfelszolgalat@dunakeszi.hu
Jegyző: jegyzo@dunakeszi.hu

Nyitvatartás:

 

Hétfő 08:00 - 17:30
Kedd 08:00 - 16:00
Szerda 08:00 - 16:00
Csütörtök 08:00 - 16:00
Péntek 08:00 - 12:00

 

Felhívjuk a figyelmet, hogy 

az építéshatósági ügyek

2020. március 1-jével a

Kormányhivatalhoz kerültek.

 

Főépítészi iroda ügyfélfogadása

 

2020 március 1-jétől:

 

Hétfő
(ügyfélszolgálat)
13:00 - 17:30

Szerda
Passa Gábor
főépítész

 

13:00-16:00
bejelentkezés:
foepitesz@dunakeszi.hu

Péntek
(ügyfélszolgálat)

08:00 - 12:00

Polgármesteri beszámolók

Dunakeszi Polgár

Dunakeszi Post

Városi Sportegyesület Dunakeszi

Gérecz Attila Tanuszoda

Új Széchenyi terv