Közérdekű

2020.11.17

Hangulatvilágítást kapott a színházterem

Színes, ledes reflektorokkal gazdagodott a VOKE József Attila Művelődési Központ.

A három éve teljeskörű felújításon átesett VOKE József Attila Művelődési Központ újabb fejlesztéssel gazdagodott. Színes, ledes reflektorokat kapott a színházterem, ahol a beruházással javulni fog az előadások technikai színvonala, valamint egyes rendezvények is több élményelemet kaphatnak ezzel.

A nyolc lámpa telepítésére és egyéb belső műszaki fejlesztések megvalósítására a művelődési ház állami pályázati kiíráson indult és nyert.

Bár jelenleg a járványügyi intézkedések miatt a művház a nagyközönség előtt zárva tart, az újra nyitást követően, amint lehet, élesben is bevetik.


Ajánlott hírek

Ajánlott
2018.március.06

A VOKE József Attila Művelődési Központ teljes körű külső felújítását követően Dunakeszi Város Önkormányzata a tavalyi évben közművelődési pályázatot nyújtott be művház számára, melyet sikeresen el is nyert.

Ajánlott
2018.december.19

A Magyar Vöröskereszt véradást tart december 21-én (pénteken) 11-től 18 óráig a VOKE József Attila Művelődési Központban (Állomás sétány 17.).

Ajánlott
2019.szeptember.26

A Magyar Vöröskereszt véradást tart szeptember 27-én (pénteken) 12-től 18 óráig a VOKE József Attila Művelődési Központban (Állomás sétány 17.).

DIÓSSI CSABA

Dunakeszi Város Polgármestere

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön minden, Dunakeszit érintő fontos eseményről.

Írjon nekünk

Közérdekű

Elérhetőségeink

Dunakeszi Polgármesteri Hivatal:

Személyes ügyfélszolgálat:

2120 Dunakeszi, Fő út 25.

Elérhetőségek:
Központi ügyfélvonal: +36 27 542 800
Központi telefax: +36 27 341 182

Közvilágítás hibabejelentés:
(EUROVILL Kft.; 0-24 óráig hívható)

Telefon: + 36 80 980 030
Email: kozvilagitas@kozvilagitas.hu

DMRV Zrt. hibabejelentés (0-24 óráig hívható):

Telefon: +36 27 511 511

Munkaidőn kívüli
műszaki ügyelet
telefon: +36 70 380 6473

Email címek:
Központi: ugyfelszolgalat@dunakeszi.hu
Jegyző: jegyzo@dunakeszi.hu

Nyitvatartás:

 

Hétfő 08:00 - 17:30
Kedd 08:00 - 16:00
Szerda 08:00 - 16:00
Csütörtök 08:00 - 16:00
Péntek 08:00 - 12:00

 

Főépítészi iroda ügyfélfogadása

2020 március 1-jétől:

Hétfő
(ügyfélszolgálat)
13:00 - 17:30

Szerda
Passa Gábor
főépítész

13:00-16:00
 

Péntek
(ügyfélszolgálat)

08:00 - 12:00

Polgármesteri beszámolók

Dunakeszi Polgár

Dunakeszi Post

Városi Sportegyesület Dunakeszi

Gérecz Attila Tanuszoda

Széchenyi Terv Plusz

Új Széchenyi terv