Kultúra

2021.10.03

Sajdik Ferenc kiállítás nyílik a Polgármesteri Hivatalban

Gyerekkorom Dunakeszije címmel nyílik kiállítás a Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálatán október 3-án 16 órakor, valamint aznap debütál a művész Dunakeszi vonatkozású grafikáit bemutató azonos című kötet is.

Sajdik Ferenc, Pom Pom, Gombóc Artúr és oly sok más figura életre keltője gyermek- és ifjúkorát Dunakeszin töltötte. Itt élt 1941 és 1969 között a mai Márton Áron utca 3. sz. alatt álló házban, hiszen édesapja, Sajdik Sándor, a világhírű zsoké Alagon kezdte pályafutását, és számos nemzetközi versenyidényt követően ide is tért vissza. Kisebbik fia – egy makrancos lónak is köszönhetően – nem lett zsoké, a rajzolást választotta. Családi örökség nála a humor, amelynek segítségével egy különleges világba kalauzol el minket is.

A dunakeszi gyermekkor mindvégig meghatározó maradt Sajdik Ferenc életében. Itt ismerkedett meg feleségével, itt élte át azokat a hihetetlen kalandokat, amelyek a most megnyíló kiállításon bemutatott 30 képen is megjelennek. Mi, aki szeretjük városunkat csodálkozva szemléljük, milyen is volt Dunakeszi 70-80 évvel ezelőtt, és mennyit változott azóta. Vannak olyan képek, amelyek településünk ma is emblematikus építményeit, helyszíneit, eseményeit (Szent Mihály-templom, Nagyállomás, Főtér, búcsú, stb.) jelenítik meg. És vannak olyanok is, amelyekről már csak könyvekben olvashatunk (pl. ló- és kocsimosó, Bodnár vendéglő, paradicsomszüret). Sajdik Ferenc e kiállításon bemutatott 30 képet Dunakeszi városának adományozta, amely ajándék számunkra igen becses.

A kiállítás Dunakeszi Város Önkormányzata, valamint a Városvédő és Városszépítő Egyesület szervezésében 2021. október 3-án 16 órakor, a Szent Mihály-napi búcsú rendezvénysorozata keretében nyílik meg, a dunakeszi Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálatán (2120 Dunakeszi, Fő út 25.), ahol ügyfélfogadási időben látogatható is marad. A kiállítás képeinek és Sajdik Ferenc ezekhez készített kisgrafikáinak, visszaemlékezéseinek felhasználásával kötet készült, amely Gyerekkorom Dunakeszije címmel megvásárolható lesz a kiállítás-megnyitó idején, illetve azt követően az Ügyfélszolgálaton. A megnyitót követően Sajdik Ferenc dedikálja a Gyerekkorom Dunakeszije c. könyvet.

A Gyerekkorom Dunakeszije című kötet október 4-től megvásárolható a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálatán és a Révész István Helytörténeti Gyűjteményben. Ára: 3990,- (Dunakeszi Kártyával 2990,-)


Ajánlott hírek

Ajánlott
2017.október.30

Október 29- én Bécsben, a Mozart házban rendezték meg második alkalommal az osztrák- magyar zenei találkozót, melyen három dunakeszis növendék is részt vett.

Ajánlott
2018.június.27

Sokaknak ismerősen csenghet Kováts-Szőcs Benedek neve, aki a Dunakeszi Farkas Ferenc Művészeti Iskola növendéke, a Virtuózok komolyzenei tehetségkutató verseny egyik felfedezettje.

DIÓSSI CSABA

Dunakeszi Város Polgármestere

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön minden, Dunakeszit érintő fontos eseményről.

Írjon nekünk

Közérdekű

Elérhetőségeink

Dunakeszi Polgármesteri Hivatal:

Személyes ügyfélszolgálat:

2120 Dunakeszi, Fő út 25.

Elérhetőségek:
Központi ügyfélvonal: +36 27 542 800
Központi telefax: +36 27 341 182

Közvilágítás hibabejelentés:
(EUROVILL Kft.; 0-24 óráig hívható)

Telefon: + 36 80 980 030
Email: kozvilagitas@kozvilagitas.hu

DMRV Zrt. hibabejelentés (0-24 óráig hívható):

Telefon: +36 27 511 511

Munkaidőn kívüli
műszaki ügyelet
telefon: +36 70 380 6473

Email címek:
Központi: ugyfelszolgalat@dunakeszi.hu
Jegyző: jegyzo@dunakeszi.hu

Nyitvatartás:

 

Hétfő 08:00 - 17:30
Kedd 08:00 - 16:00
Szerda 08:00 - 16:00
Csütörtök 08:00 - 16:00
Péntek 08:00 - 12:00

 

Főépítészi iroda ügyfélfogadása

 

2020 március 1-jétől:

 

Hétfő
(ügyfélszolgálat)
13:00 - 17:30

Szerda
Passa Gábor
főépítész

 

13:00-16:00
bejelentkezés:
foepitesz@dunakeszi.hu

Péntek
(ügyfélszolgálat)

08:00 - 12:00

Polgármesteri beszámolók

Dunakeszi Polgár

Dunakeszi Post

Városi Sportegyesület Dunakeszi

Gérecz Attila Tanuszoda

Új Széchenyi terv