Közérdekű

2021.11.18

Karácsonyi adománydoboz akció

Fogjunk össze a nehezebb körülmények között élők karácsonyáért!

80 gyermek karácsonyát tették szebbé 2020-ban a dunakeszi családok azzal, hogy már megunt vagy kinőtt játékokkal dobozokat, csomagokat töltöttek meg. A Dunakeszi Óvodai és Humán Szolgáltató Központ (DÓHSZK) munkatársai Szabó József egyházügyi tanácsnok szervezésével idén is várják az új vagy újszerű játék és könyv felajánlásokat, finomságokat, édességeket, hogy a meglepetés örömét a nehezebb körülmények között élők is átélhessék. A szervezet pénzadományokat is szívesen fogad, amelyből a rászorulóknak személyre szabottan tudnak ajándékokat vásárolni. Cégek, vállalkozások jelentkezését is várják, velük lesz még teljesebb az összefogás.

A dobozok és csomagok leadhatók a Casalgrande téri adventi vásárban, az adománygyűjtő faházban, de nyitvatartási időben a DÓHSZK Bajcsy-Zsilinszky úti telephelyén (Dunakeszi, Bajcsy-Zsilinszky u. 32.) vagy a Polgármesteri HIvatal ügyfélszolgálatán (Fő út 25.) is átveszik a kollégák.

A jótékonysági akció időtartama: 2021.11.27. - 2021.12.21.

Polgármesteri Hivatal nyitvatartás:

  • hétfő 8.00-17.30
  • kedd-csütörtök 8.00-16.00
  • péntek 8.00-12.00

DÓHSZK nyitvatartás:

  • hétfő 8.00-17.30
  • csütörtök 8.00-16.00
  • péntek 8.00-12.00

Ajánlott hírek

Ajánlott
2018.december.13

A már hagyományosnak számító karácsonyi adományakciónk idén is Szabó József, Társadalmi kapcsolatokért felelős tanácsnok képviseletében és koordinálásában zajlik az adventi időszak alatt.

DIÓSSI CSABA

Dunakeszi Város Polgármestere

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön minden, Dunakeszit érintő fontos eseményről.

Írjon nekünk

Közérdekű

Elérhetőségeink

Dunakeszi Polgármesteri Hivatal:

Személyes ügyfélszolgálat:

2120 Dunakeszi, Fő út 25.

Elérhetőségek:
Központi ügyfélvonal: +36 27 542 800
Központi telefax: +36 27 341 182

Közvilágítás hibabejelentés:
(EUROVILL Kft.; 0-24 óráig hívható)

Telefon: + 36 80 980 030
Email: kozvilagitas@kozvilagitas.hu

DMRV Zrt. hibabejelentés (0-24 óráig hívható):

Telefon: +36 27 511 511

Munkaidőn kívüli
műszaki ügyelet
telefon: +36 70 380 6473

Email címek:
Központi: ugyfelszolgalat@dunakeszi.hu
Jegyző: jegyzo@dunakeszi.hu

Nyitvatartás:

December 2-án 12 órától nincs

anyakönyvi ügyintézés.

Megértésüket köszönjük!

Hétfő 08:00 - 17:30
Kedd 08:00 - 16:00
Szerda 08:00 - 16:00
Csütörtök 08:00 - 16:00
Péntek 08:00 - 12:00

 

Főépítészi iroda ügyfélfogadása

 

2020 március 1-jétől:

 

 

Hétfő
(ügyfélszolgálat)
13:00 - 17:30

Szerda
Passa Gábor
főépítész

 

13:00-16:00
bejelentkezés:
foepitesz@dunakeszi.hu

Péntek
(ügyfélszolgálat)

08:00 - 12:00

Polgármesteri beszámolók

Dunakeszi Polgár

Dunakeszi Post

Városi Sportegyesület Dunakeszi

Gérecz Attila Tanuszoda

Új Széchenyi terv