
2022.03.04
Egész napos nőnapi rendezvény a VOKE-ban
Színházi előadás és musical műsor is várja a hölgyeket március 6-án, a VOKE-ban.
Március 6-án egész nap a dunakeszi hölgyeké a főszerep a VOKE József Attila Művelődési Központban. 11 órától színházi előadással, majd 15 és 18 órától interaktív, zenés-táncos műsorral várják a dunakeszi szebbik nem képviselőit.
Délelőtt Bereczki Zoltán, Dolgok, amikért érdemes élni című, 90 perces monodrámáját tekinthetik meg az érdeklődők, míg délután, két időpontban a Budapesti Operettszínház művészeinek előadását láthatják. A produkcióban részt vesz Altsach Gergő és Kardffy Aisa szólista, Kerényi Miklós Máté és Mészáros Árpád Zsolt színművész, valamint Piros Krisztina énekes előadóművész.
Az alkalmakon való részvétel regisztrációhoz kötött, amelyre Dunakeszi Kártya bemutatásával személyesen a Dunakeszi Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálatán és a rendezvény helyszínén van lehetőség. Dunakeszi Kártya igényelhető az Ügyfélszolgálaton, vagy díjmentesen a DunakesziApp városi mobilalkalmazásban.
Kapcsolódó fájl