Kultúra

2022.03.17

Izgalmas családi nap lett a IX. Viadal

Többezer résztvevőt vonzott az idén már családi napként megrendezett IX. Dunakeszi Viadal a Katonadombon.

Az idei Viadal fényét emelte, hogy a színvonalas, interaktív iskolai történelem órát idén már családi napként rendezték meg a Katonadombon.

Az izgalmas délelőtt Tuzson Bence Országgyűlési képviselő nyitóbeszédével indult. A küzdelem Dióssi Csaba polgármester engedélyével vette kezdetét. Az 1848/49-es csatajeleneteket a hagyományőrzők ágyúdörgéssel, puskaropogással elevenítették meg. A „Hajrá magyarok” folyamatosan zengett a lelátókról ezzel is támogatva a huszárok helytállását. A gyerekek a gyalogság legnagyobb tömegét képviselve, elszántan vetették bele magukat a csatába. A több ezer látogatót a vonzó programokkal marasztalták.

A huszár lányok lovassági bemutatóját és a Dunakeszi Viadalt követően solymászok, néptáncosok produkciója színesítette a rendezvényt. Egész nap várta a látogatókat a helytörténeti kiállítás Kerekes Dóra helytörténésszel, a színező sátor a Dunakeszi Diófa Nagycsaládos Egyesület közreműködésével,  bárki kipróbálhatta magát íjászkodásban, szablyavívásban, de még a solymászat kulisszatitkaiba is bepillanthattak az érdeklődők. A Kalandozó Komédium és Virgonckodó Játszópark környékét, valamint a közkedvelt kosárhintát és ládavasútat most is nagy nevetés töltötte be. Az Árpád Népe Hagyományőrző Kulturális és Sport Egyesület jurta sátrában kézműves foglalkozás és kiállítás várta a látogatókat.

A délutáni színpadi produkciók repertoárjában szerepelt Nagy Molnár Dávid bűvészműsora és a Bóbita Zenekar koncertje.

A Dunakeszi Sátorban mindenki megtekinthette a Dunakeszi Diáknegyed makettjét, amely a következő rendezvényig vándorútra indul a dunakeszi általános iskolákba. Március 17-től a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolában csodálhatják meg a pedagógusok és diákok.


Ajánlott hírek

Ajánlott
2022.április.21

Dunakeszi Eye is része a május 1-jei attrakcióknak Dunakeszin, a Katonadombon. A színpadon a kicsiknek a Napvirág Együttes és a Görömbő Kompánia, míg a nagyobbaknak, felnőtteknek a Triász és az Érzés zenekar érkezik koncertekkel. Gasztroudvar, kézműves vásár és sok-sok játék is várja a látogatókat.

Ajánlott
2022.április.04

Ünnepi családi nap volt szombaton a Katonadombon, Dunakeszi várossá válásának 45. évfordulója alkalmából. Ingyenes, színes programokkal kedveskedett az ünnepelt kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

DIÓSSI CSABA

Dunakeszi Város Polgármestere

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön minden, Dunakeszit érintő fontos eseményről.

Írjon nekünk

Közérdekű

Elérhetőségeink

Dunakeszi Polgármesteri Hivatal:

Személyes ügyfélszolgálat:

2120 Dunakeszi, Fő út 25.

Elérhetőségek:
Központi ügyfélvonal: +36 27 542 800
Központi telefax: +36 27 341 182

Közvilágítás hibabejelentés:
(EUROVILL Kft.; 0-24 óráig hívható)

Telefon: + 36 80 980 030
Email: kozvilagitas@kozvilagitas.hu

DMRV Zrt. hibabejelentés (0-24 óráig hívható):

Telefon: +36 27 511 511

Munkaidőn kívüli
műszaki ügyelet
telefon: +36 70 380 6473

Email címek:
Központi: ugyfelszolgalat@dunakeszi.hu
Jegyző: jegyzo@dunakeszi.hu

Nyitvatartás:

 

Hétfő 08:00 - 17:30
Kedd 08:00 - 16:00
Szerda 08:00 - 16:00
Csütörtök 08:00 - 16:00
Péntek 08:00 - 12:00

 

Főépítészi iroda ügyfélfogadása

2020 március 1-jétől:

Hétfő
(ügyfélszolgálat)
13:00 - 17:30

Szerda
Passa Gábor
főépítész

13:00-16:00
 

Péntek
(ügyfélszolgálat)

08:00 - 12:00

Polgármesteri beszámolók

Dunakeszi Polgár

Dunakeszi Post

Városi Sportegyesület Dunakeszi

Gérecz Attila Tanuszoda

Széchenyi Terv Plusz

Új Széchenyi terv