Közérdekű

2022.03.26

Átadtuk a Dunakeszi Járási Hivatalt

Hétfőtől már az új épületben kezdi meg működését a Dunakeszi Járási Hivatal a pár hónappal korábban átadott Kormányablak szomszédságában. Ezzel kialakult Dunakeszi kormányzati jellegű negyede.

A kormány közigazgatás-fejlesztési programjának intenzitását igazolja a Dunakeszi Járási Hivatal törzshivatalának új épülete, valamint a szomszédjában elhelyezkedő pár hónappal ezelőtt átadott Dunakeszi Kormányablak. A legdinamikusabban fejlődő régió címet viselheti a régió, köszönhető ez Tuzson Bence régiós országgyűlési képviselőnek és Dióssi Csaba polgármesternek, emelte ki beszédében Dr. György István államtitkár. Az egységes informatikai felület lehetővé teszi az ügyfelek számára, hogy az adat és névváltozással kapcsolatos ügyeiket akár egy helyen, a járási hivatalokban intézzék. Jelenleg már 30 szolgáltató, köztük bankok és biztosítók is ezt a felületet részesítik előnyben.

A kormányhivatal törzshivatalának felépülésével a városkép is sokkal vonzóbb lett a sokrétű ügyintézés egy helyen kezelése mellett. „Dunakeszinek volt egy álma, egy terve, de nem volt területe, sem anyagi forrása. Ehhez kellett az az összefogás, amelyet Tuzson Bence országgyűléis képviselő megvalósított a MÁV, az állam és a város között” - említette beszédében Dióssi Csaba polgármester.

Tuzson Bence a korszerű épületek megépülésének fontossága mellett külön kiemelte a polgárok életminőségi változásának jelentőségét. Az új kormánynegyed helyszínválasztása nagyon jó, így az állampolgár időt nyer munkája, családja számára, hiszen út közben elintézheti ügyeit. A földhivatal a Bárdos Lajos Általános Iskola épületéből települt át az új kormányzati negyedbe, a Verseny utcába. Így megkezdhetik oktatási tevékenységüket az új középiskolák, két osztályban elindíthatják a képzést a földhivatal eddigi helyén. A Dunakeszi Diáknegyed felépüléséig az egykori Dunakeszi Járáshivatal épületében már a 2022/23-as tanévet kezdhetik meg a diákok.

Az állami-önkormányzati összefogás mindig az elvárható, színvonalas munkát eredményezi. 2016-ban kezdődő beruházások mértékét nézve a régió 44 épületének felújítása valósulhatott meg 46 Mrd forintból.


Ajánlott hírek

Ajánlott
2019.június.04

Annak érdekében, hogy a lakosság első kézből tájékozódhasson a várost érintő ügyintézési kérdésekről, minden háztartásba eljuttattuk „Ügyintézés Dunakeszin – Szolgáltaó város” c. rövid, összefoglaló kiadványunkat, amely már online is elérhető.

DIÓSSI CSABA

Dunakeszi Város Polgármestere

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön minden, Dunakeszit érintő fontos eseményről.

Írjon nekünk

Közérdekű

Elérhetőségeink

Dunakeszi Polgármesteri Hivatal:

Személyes ügyfélszolgálat:

2120 Dunakeszi, Fő út 25.

Elérhetőségek:
Központi ügyfélvonal: +36 27 542 800
Központi telefax: +36 27 341 182

Közvilágítás hibabejelentés:
(EUROVILL Kft.; 0-24 óráig hívható)

Telefon: + 36 80 980 030
Email: kozvilagitas@kozvilagitas.hu

DMRV Zrt. hibabejelentés (0-24 óráig hívható):

Telefon: +36 27 511 511

Munkaidőn kívüli
műszaki ügyelet
telefon: +36 70 380 6473

Email címek:
Központi: ugyfelszolgalat@dunakeszi.hu
Jegyző: jegyzo@dunakeszi.hu

Nyitvatartás:

 

Hétfő 08:00 - 17:30
Kedd 08:00 - 16:00
Szerda 08:00 - 16:00
Csütörtök 08:00 - 16:00
Péntek 08:00 - 12:00

 

Főépítészi iroda ügyfélfogadása

2020 március 1-jétől:

Hétfő
(ügyfélszolgálat)
13:00 - 17:30

Szerda
Passa Gábor
főépítész

13:00-16:00
 

Péntek
(ügyfélszolgálat)

08:00 - 12:00

Polgármesteri beszámolók

Dunakeszi Polgár

Dunakeszi Post

Városi Sportegyesület Dunakeszi

Gérecz Attila Tanuszoda

Széchenyi Terv Plusz

Új Széchenyi terv