Kultúra

2022.04.02

Nyári Színház Dunakeszin

Augusztus első két hetében nyári színháznak ad majd otthont a Katonadomb.

A Valahol Európában című musical premier előadása előtt sajtótájékoztatón jelentette be Tuzson Bence országgyűlési képviselő, Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár és Dióssi Csaba polgármester, hogy Dunakeszi Nyár címmel nyári színház programsorozatot szerveznek augusztus első két hetében a Katonadombon.

"Dicsőség a színház csinálóknak, mert egy bolond időszakon vagyunk túl, ahol az egészségügy és számos szervezet mellett a kultúra szereplői is erős bázisként állták a sarat a pandémia idején. Magyarország egyetlen fillért sem vett el a kultúrától, és ez Európa szerte példaértékű" - említette beszédében Fekete Péter, kultúráért felelős államtitkár. Egyben köszönetet mondott Tuzson Bencének, hogy felhívta a figyelmét Dunakeszi helyi értékeire, kultúrális életére, színházára, valamint, a forrás biztosítására.

"Köszönjük az ígéretet" - vette át a szót Tuzson Bence országgyűlési képviselő, majd kifejtette elégedettségét, hogy megfelelő helyre került a pályázaton nyert összeg. Dunakeszin pezsgő kulturális élet van, amely 2017 óta, a Dunakeszi Teátrum megalakulásától folyamatosan fejlődik. Színes programok, a József Attila Művelődési Központ épületének felújítása, térzene estek mind ezt bizonyítják. A Nyári Színház hagyomány lehet Dunakeszin, hiszen a Dunakeszi Teátrum a korábbi években is magas színvonalú darabokat vitt színre.

"Dunakeszi város születésnapi rendezvénysorozatának nyitánya a pénetk esti színdarab, ami egyben bepillantást is nyer a Nyári színház produkcióiba. Dunakeszi méltán büszke szimfonikus zenekarára, a színházára, iskolai színjátszó csoportjaira. Köszönet Tuzson Bencének és Fekete Péternek, hogy sokadik alkalommal kaphattunk támogatást a kulturális programokra. A Dunakeszi Teátrum jó partner abban, hogy a közönség magas színvonalú igényeit kiszolgáljuk" - emelte ki Dióssi Csaba a sajtótájékoztatón.

A részletes színházi programtervvel hamarosan jelentkezünk.


Ajánlott hírek

Ajánlott
2022.július.30

Vígjáték, komédia, koncert, tánc - a dunakeszi nyári színház repertoárja augusztus első két hetében.

Ajánlott
2017.szeptember.06

Nagysikerű színházi előadások, komoly- és könnyűzenei koncertek, gyerekelőadások, előadói estek Dunakeszin, a VOKE József Attila Művelődési Központban.

Ajánlott
2017.december.06

Karácsony közeledtével nincs is jobb dolog annál, mint élménnyel meglepni szeretteinket. Hogy a keresgélést is megkönnyítsük, összegyűjtöttünk néhány ötletet.

DIÓSSI CSABA

Dunakeszi Város Polgármestere

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön minden, Dunakeszit érintő fontos eseményről.

Írjon nekünk

Közérdekű

Elérhetőségeink

Dunakeszi Polgármesteri Hivatal:

Személyes ügyfélszolgálat:

2120 Dunakeszi, Fő út 25.

Elérhetőségek:
Központi ügyfélvonal: +36 27 542 800
Központi telefax: +36 27 341 182

Közvilágítás hibabejelentés:
(EUROVILL Kft.; 0-24 óráig hívható)

Telefon: + 36 80 980 030
Email: kozvilagitas@kozvilagitas.hu

DMRV Zrt. hibabejelentés (0-24 óráig hívható):

Telefon: +36 27 511 511

Munkaidőn kívüli
műszaki ügyelet
telefon: +36 70 380 6473

Email címek:
Központi: ugyfelszolgalat@dunakeszi.hu
Jegyző: jegyzo@dunakeszi.hu

Nyitvatartás:

 

Hétfő 08:00 - 17:30
Kedd 08:00 - 16:00
Szerda 08:00 - 16:00
Csütörtök 08:00 - 16:00
Péntek 08:00 - 12:00

 

Főépítészi iroda ügyfélfogadása

2020 március 1-jétől:

Hétfő
(ügyfélszolgálat)
13:00 - 17:30

Szerda
Passa Gábor
főépítész

13:00-16:00
 

Péntek
(ügyfélszolgálat)

08:00 - 12:00

Polgármesteri beszámolók

Dunakeszi Polgár

Dunakeszi Post

Városi Sportegyesület Dunakeszi

Gérecz Attila Tanuszoda

Széchenyi Terv Plusz

Új Széchenyi terv