Kultúra

2022.05.16

Dunakeszi Technikai Kiállítás

Megnyílt a Dunakeszi Technikai Kiállítás a volt okmányiroda helyén, ahol Biró György magángyűjtő generációk mindennapjainak történelmét mutatja be az érdeklődőknek.

„Pár éve sorra nyílnak, újulnak meg intézmények Dunakeszin – bölcsődék, óvodák, általános iskolák és gimnáziumok –, ami a kultúra, nevelés, oktatás támogatását szolgálja. Bíró úr megkereste Dunakeszi Önkormányzatát, hogy egy komoly gyűjtemény van a birtokában, amit szeretne nyilvánossá tenni a közönség számára. Megnéztük a tárgyakat és megtetszett a kiállítás ötlete, amit tárgyalások követtek. Már csak a helyszínt kellett hozzá megtalálni – emlékezett vissza az előzményekre Dióssi Csaba polgármester a megnyitón.” Mint megjegyezte, Tuzson Bence országgyűlési képviselő közbenjárásával megépült a Kormányablak, ahová elköltözhetett az Okmányiroda, így – felújítás után – helyet tudtunk biztosítani a Technikai Kiállításnak Kerekes Dóra, helytörténész munkája, szakmai meglátása is oly sok tevékenységhez fűződik már itt Dunakeszin” – tette hozzá a polgármester.

Egy időutazáson veszünk részt – említette Tuzson Bence országgyűlési képviselő beszédében -, ahol évről évre lépkedünk, és olyan jó érzés, ahogy mögöttem megpillantom ezt a telefont és nagyanyám házához röpít vissza gondolatban. Pár lépést megyek, látom azt a számítógépet, amit abban az időben használtam, amikor még a programozást tanultam. A gyerekeim már nem tudják mi az a tárcsás telefon, hogyan használták ezt, kérdőn nézett rám a fiam minap, amikor egy ilyen telefont meglátott. Ezek a tárgyak a szüleink és a mi mindennapi életünknek a részévé is váltak, ezzel visszahozva felmenőink és a mi múltunkat is. Ha betérünk egy ilyen helyre, magunkkal, szüleinkkel, gyerekeinkkel foglalkozunk és közelebb kerülnek egymáshoz a családok is.

Most egy új szolgáltatást ajánlunk Dunakeszi és természetesen, a régió lakossága számára is a Dunakeszi Technikai Kiállítás megnyitásával. A jelen kiállítói darabokkal egy évig lesz látható így a tárlat, ezt követően, pedig tematikus kiállítások lesznek, hogy lehetőség legyen megismerni a jelentős gyűjtemény minél több darabját. A Dunakeszi Technikai Kiállítás csütörtökönként várja az érdeklődőket tárlatvezetéssel – mondta Biró György, a gyűjtemény tulajdonosa az ünnepségen

 

Nyitva tartás:     Hétfő, kedd, szerda: előzetes bejelentkezés szükséges

                         Csütörtök: 10-17 óra 

                         Péntek: előzetese belejelentkezés szükséges

Bejelentkezés: Biró György +36 20 942 7226 technikaikiallitas@gmail.com 

Jegyárak:

Felnőtt belépő                                 1500 Ft         Dunakeszi kártyával              800 Ft

Diák/Nyugdíjas                               1000 Ft         Dunakeszi kártyával              500 Ft

Családi (2 felnőtt+gyerekek)      4000 Ft         Dunakeszi kártyával                2000 Ft

Csoportos (8-20 főig)                    800 Ft           Dunakeszi kártyával              400 Ft

Tárlatvezetés:                               1000 Ft  (függetlenül attól, hogy 1 fő vagy 20 fő)

Ingyenes: 6 év alatti gyerekeknek, Pedagógusoknak, Fogyatékkal élőknek és 1 fő kísérőjüknek, a 400 fős taglétszámnál nagyobb létszámmal rendelkező múzeumi társaságoknak


Ajánlott hírek

DIÓSSI CSABA

Dunakeszi Város Polgármestere

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön minden, Dunakeszit érintő fontos eseményről.

Írjon nekünk

Közérdekű

Elérhetőségeink

Dunakeszi Polgármesteri Hivatal:

Személyes ügyfélszolgálat:

2120 Dunakeszi, Fő út 25.

Elérhetőségek:
Központi ügyfélvonal: +36 27 542 800
Központi telefax: +36 27 341 182

Közvilágítás hibabejelentés:
(EUROVILL Kft.; 0-24 óráig hívható)

Telefon: + 36 80 980 030
Email: kozvilagitas@kozvilagitas.hu

DMRV Zrt. hibabejelentés (0-24 óráig hívható):

Telefon: +36 27 511 511

Munkaidőn kívüli
műszaki ügyelet
telefon: +36 70 380 6473

Email címek:
Központi: ugyfelszolgalat@dunakeszi.hu
Jegyző: jegyzo@dunakeszi.hu

Nyitvatartás:

Hétfő 08:00 - 17:30
Kedd 08:00 - 16:00
Szerda 08:00 - 16:00
Csütörtök 08:00 - 16:00
Péntek 08:00 - 12:00

 

Főépítészi iroda ügyfélfogadása

2020 március 1-jétől:

Hétfő
(ügyfélszolgálat)
13:00 - 17:30

Szerda
Passa Gábor
főépítész

13:00-16:00
 

Péntek
(ügyfélszolgálat)

08:00 - 12:00

Polgármesteri beszámolók

Dunakeszi Polgár

Dunakeszi Post

Városi Sportegyesület Dunakeszi

Gérecz Attila Tanuszoda

Új Széchenyi terv