Közérdekű

2022.06.27

Gyermektábor Dunakeszin

Megnyitotta kapuit a "Roska Péter" Dunakeszi Városi Nyári Tábor június 27-én. A gyerekek nagy örömmel vették birtokba a megújult tábor minden szegletét, különösen az új játszóeszközök arattak nagy sikert.

Dunakeszi Város Önkormányzata 2022-ben is megszervezi a "Roska Péter" Dunakeszi Városi Nyári Tábort, ahol idén is 7 héten át várja a gyerekeket a Nyíltvízi Edzőközpont. Az idei tábor számos újdonságot tartogat a táborozóknak, hiszen megújult a park és modern játszótéri elemeket telepítettünk a nyári szünet kezdetére. A tábor impozáns környezete mellett a lelkes pedagógusok és segítőik június 27. és augusztus 12. között színes programokkal, tartalmas időtöltéssel készülnek az általános iskolás diákok számára a Duna-parton (Duna sor 32.).

A tábort Dióssi Csaba polgármester és Szabóné Ónodi Valéria DÓHSZK igazgató nyitotta meg 27-én délelőtt.

Köszönetét fejezte ki a DÓHSZK vezetője kollégáinak, a sok tanítónak, tanárnak, akik mind a tábor előkészületi időszakában, illetve a tábor ideje alatt is azon dolgoznak, hogy idén is színvonalas helyen és színvonalas programkínálattal várják a diáksereget. A lovaskocsikázás, sárkányhajózás, sportolási lehetőségek mellett, a kézműves foglalkozások is népszerűek lesznek az idei szezonban, a tábor lelkes látogatóit elnézve.

A Dunakeszi Közüzem Nonprofit Kft., Tóth Eszter főkertész, Rákos Nikoletta táborvezető, Temesvári István VSD elnök, és Csoma Atilla a körzet képviselője közös együttműködése eredményezte a csodás komplexumot. Több célú felhasználást hivatott teljesíteni az épület, de a nyári tábor igényei az elsődleges szempontok voltak a tervezés fázisában.

„Nemcsak a város, hanem, a ti életetekben is fontos szerepe van ennek a tábornak. Már a 60-as évektől működött nyári tábor Dunakeszin, és ezt a hagyományt évről évre megőrizzük, még a világjárvány alatt is üzemeltettük. A terület adottságait kihasználva és az igényeket figyelembe véve ez az új tábor 21. századi színvonalú létesítmény lett. A városnak fontos, hogy ne csak egy megőrzőt jelentsen, hanem tartalmas programokkal, minőségi helyszínen a Tábor legyen a gyerekek számára. Most, akkor hivatalosan is megnyitom a tábort!” - köszöntötte kedves szavakkal a gyerekeket Dióssi Csaba polgármester.

Tábor nyitvatartási rendje

A tábor naponta 11 órát üzemel: hétfőtől – péntekig 7:30-tól – 15:30 óráig. Ügyelet: reggel 6:30-7:30 között és du. 15:30-tól – 17:30-ig. A táborba jutáshoz igénybe vehető díjmentesen a helyi buszjárat, amelynek a tábori időszak alatt érvényes módosított menetrendje a csatolt mellékletből elérhető.


További kapcsolódó fájlok

Ajánlott hírek

Ajánlott
2023.május.03

Régi idők ifjúsági tábora várja a gyerekeket a dunakeszi Balaton-parton. 7 nap 7 éjszaka, móka és kacagás, sok-sok fürdés és foglalkozás Balatonakarattyán a városi üdülőben.

Ajánlott
2019.március.26

A városi táborokba jelentkező gyerekeket egy különlegesen szép helyen, közvetlenül a Balaton partjánál épült városi üdülőben, modern szálláshelyen várjuk. A táborok programjait a Városi Sportegyesület és a város Diáksportegyesület szakemberei, illetve pedagógusok és felkészült kísérők állítják össze a résztvevőknek.

Ajánlott
2019.március.29

Március 28-án, ünnepi testületi ülés keretén belül sor került a városi kitüntetések és díjak átadására a VOKE József Attila Művelődési Központban. Büszkék vagyunk díjazottainkra, akik nap mint nap Dunakesziért tevékenykednek:

DIÓSSI CSABA

Dunakeszi Város Polgármestere

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön minden, Dunakeszit érintő fontos eseményről.

Írjon nekünk

Közérdekű

Elérhetőségeink

Dunakeszi Polgármesteri Hivatal:

Személyes ügyfélszolgálat:

2120 Dunakeszi, Fő út 25.

Elérhetőségek:
Központi ügyfélvonal: +36 27 542 800
Központi telefax: +36 27 341 182

Közvilágítás hibabejelentés:
(EUROVILL Kft.; 0-24 óráig hívható)

Telefon: + 36 80 980 030
Email: kozvilagitas@kozvilagitas.hu

DMRV Zrt. hibabejelentés (0-24 óráig hívható):

Telefon: +36 27 511 511

Munkaidőn kívüli
műszaki ügyelet
telefon: +36 70 380 6473

Email címek:
Központi: ugyfelszolgalat@dunakeszi.hu
Jegyző: jegyzo@dunakeszi.hu

Nyitvatartás:

 

Hétfő 08:00 - 17:30
Kedd 08:00 - 16:00
Szerda 08:00 - 16:00
Csütörtök 08:00 - 16:00
Péntek 08:00 - 12:00

 

Főépítészi iroda ügyfélfogadása

2020 március 1-jétől:

Hétfő
(ügyfélszolgálat)
13:00 - 17:30

Szerda
Passa Gábor
főépítész

13:00-16:00
 

Péntek
(ügyfélszolgálat)

08:00 - 12:00

Polgármesteri beszámolók

Dunakeszi Polgár

Dunakeszi Post

Városi Sportegyesület Dunakeszi

Gérecz Attila Tanuszoda

Széchenyi Terv Plusz

Új Széchenyi terv