Zöld Dunakeszi

2022.10.20

Ahol a természet és a szerelem találkozik

Lakatfal, találkahely, természetre nevelés, avagy a megújult Kiscsurgó-völgy Dunakeszin.

Véget ért a Kiscsurgó rehabilitációjának második üteme, a növényzet rendezése és a gyalogutak, hidak kiépítése, valamint a kis tavak kitisztítása után a minap a fogadótér is elkészült. Mint Dióssi Csaba polgármester elmondta, a terület rendbetételével egy régi vágy teljesült. „Szerettünk volna egy olyan romantikus helyet a városon belül, amit a pároknak tudunk ajánlani, ahol természetes környezetben néhány kellemes órát el tudnak tölteni” - fejtette ki a polgármester. A Kiscsurgó völgyének több bejárata is van, de a most átadott fogadótérhez a régi strand kovácsoltvas kapuján át juthat el a látogató. A kapu a szerelmesek lakatfala is egyben, amelyből ez az első és egyetlen Dunakeszin.

„Országszerte több városban is elterjedt szokás, hogy szerelmesek lakatot helyeznek el különböző helyekre, kerítésekre, kapukra, hidakra, korlátokra. Dunakeszin ezt a célt ezzel a jelképes kapuval valósítottuk meg” - magyarázta Dióssi Csaba. Hozzátette, annyi a kivitelezők kérése, hogy a párok a lakatokat a két fix kiskapura akasszák, hogy a két nagy szárny nyitható maradjon, ne húzza le a nagy súly.

Dunakeszi Város Önkormányzata az elmúlt évtizedben komoly programot dolgozott ki arra, hogy a Duna-partot jobban bevonják a város életébe. A Duna-parti sétányok, a kerékpárút létesítése, a nemrégiben megújított tanösvény mellett e cél érdekében vette meg a mai szabadstrand területét is az Önkormányzat. A Kiscsurgó rendbetétele még váratott magára, de ezzel a projekttel egy igazán élvezhető, élményekben gazdag Duna-partja lett a városnak. „A Kiscsurgó-völgyének korábbi terveit Tóth Eszter főkertész asszony továbbgondolta és jó ötletekkel praktikusabbá tette, amelyhez gratulálok neki és a választott kivitelezőknek, nagyon szép munkát végeztek!”- mondta a polgármester.

A most átadott fogadótér nemcsak találkozási pont, hanem a Duna-part déli részén megújított tanösvényhez hasonlóan lehetőséget kínál természettel kapcsolatos előadások megtartására, a fiatalok természetre nevelésére természetes környezetben.


Ajánlott hírek

Ajánlott
2020.február.26

Sipos Dávid kül-és társadalmi kapcsolatokért felelős főállású alpolgármester kezdeményezte és szervezte azt a lakossági fórumot, amely a Zöld Dunakeszi program keretében zajlott. Az eseményen a városi faültetéssel, fakivágással kapcsolatos kérdéseket válaszolta meg Tóth Eszter, Dunakeszi főkertésze.

Ajánlott
2022.március.23

Környezetvédelmi hulladékgyűjtő programot rendezett a víz világnapja alkalmából a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya és a Dunakeszi Rendőrkapitányság Dunakeszin, a Duna-parton.

Ajánlott
2023.március.17

Fák törzsének átvágásával rongáltak meg vízparti fákat a Duna-parton, amely a természetben és az épített környezetben is végzetes károkhoz vezethet. Az Önkormányzat nyomravezetői díjat is felajánl az eset mielőbbi felgöngyölítéséhez.

DIÓSSI CSABA

Dunakeszi Város Polgármestere

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön minden, Dunakeszit érintő fontos eseményről.

Írjon nekünk

Közérdekű

Elérhetőségeink

Dunakeszi Polgármesteri Hivatal:

Személyes ügyfélszolgálat:

2120 Dunakeszi, Fő út 25.

Elérhetőségek:
Központi ügyfélvonal: +36 27 542 800
Központi telefax: +36 27 341 182

Közvilágítás hibabejelentés:
(EUROVILL Kft.; 0-24 óráig hívható)

Telefon: + 36 80 980 030
Email: kozvilagitas@kozvilagitas.hu

DMRV Zrt. hibabejelentés (0-24 óráig hívható):

Telefon: +36 27 511 511

Munkaidőn kívüli
műszaki ügyelet
telefon: +36 70 380 6473

Email címek:
Központi: ugyfelszolgalat@dunakeszi.hu
Jegyző: jegyzo@dunakeszi.hu

Nyitvatartás:

 

Hétfő 08:00 - 17:30
Kedd 08:00 - 16:00
Szerda 08:00 - 16:00
Csütörtök 08:00 - 16:00
Péntek 08:00 - 12:00

 

Főépítészi iroda ügyfélfogadása

2020 március 1-jétől:

Hétfő
(ügyfélszolgálat)
13:00 - 17:30

Szerda
Passa Gábor
főépítész

13:00-16:00
 

Péntek
(ügyfélszolgálat)

08:00 - 12:00

Polgármesteri beszámolók

Dunakeszi Polgár

Dunakeszi Post

Városi Sportegyesület Dunakeszi

Gérecz Attila Tanuszoda

Széchenyi Terv Plusz

Új Széchenyi terv