Egészség

2023.02.20

Egy napra ismét az időseké a rendelőintézet

Az alapszűrések mellett további egy választható szakorvosi vizsgálatra tudnak jelentkezni a 65 év feletti dunakesziek március 25-én, a II. Dunakeszi Szenior Szűrőnapon.

Alapszűrés, szakorvosi vizsgálatok, tanácsadás, konzultáció és mozgás várja a 65 év feletti dunakeszieket a II. Dunakeszi Szenior Szűrőnapon március 25-én, a Dunakeszi Szakorvosi Rendelőintézetben. Az érdeklődők előzetes regisztrációval az alapszűrések (vérnyomás-, vércukor-, véroxigén- és koleszterinszint mérések) mellett egy szakorvosi szűrővizsgálatra tudnak jelentkezni. „Idén figyelembe vettük a tavalyi tapasztalatokat és igényeket, így némileg változtattunk a vizsgálatokon. Amire nem volt igény kivettük, helyette biztosítunk olyat, ami az első alkalommal kimaradt, de keresték a páciensek” – mondta Csoma Attila, a „Gondoskodunk az idősekről” tanácsnokság elnöke.

A választható vizsgálatok között szerepel EKG-szűrés, csontsűrűség mérés – amelyhez a Richter Gedeon Nyrt. biztosítja a berendezést –, hallásvizsgálat, gégészeti- és gégerák szűrés, nőgyógyászati szűrés, szemészeti látásvizsgálat, Carotis Doppler vizsgálat, urológiai és ortopédiai szakrendelés, dietetikai tanácsadás, frissítő masszázs, szenior egyensúly- és gerinctréning valamint szenior örömtánc. A pácienseknek lehetőségük lesz kérdezni és tanácsot kérni a szakorvostól, de fontos tudni, hogy ezek a beszélgetések nem helyettesítik az egyébként beutalóhoz kötött szakorvosi vizsgálatokat.

Az előzetes regisztrációt a tavalyihoz hasonlóan a Dunakeszi Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálata végzi a 06 27 542 800-as központi telefonszámon, ahol az ügyintéző kapcsolása (0-ás gomb) után rögzítik a bejelentkezést. A telefonszám ügyfélszolgálati időben hívható (hétfő 8.00-17.30, kedd-csütörtök 8.00-16.00, péntek 8.00-12.00).

Sok szeretettel várja Önöket: Dióssi Csaba polgármester, Csoma Attila önkormányzati képviselő és a Szakorvosi Rendelőintézet minden dolgozója!


Ajánlott hírek

Ajánlott
2022.március.18

Március 26-án az időseké a kívül-belül megújult Dunakeszi Szakorvosi Rendelőintézet, ahol Dunakeszi Város Önkormányzatának védnökségével hagyományteremtő céllal rendezik meg az I. Dunakeszi Szenior Szűrőnapot.

Ajánlott
2020.október.12

A Dunakeszi Szakorvosi Rendelőintézet tájékoztatása szerint  2020. október 12-től megkezdődik a Szakrendelő középső szárnyának felújítása, emiatt a főbejárat lezárásra kerül, a Rendelőintézet a hátsó bejáraton át közelíthető meg. A betegirányítás, a büfé és a gyógyászati segédeszköz bolt szintén a hátsó bejáraton át közelíthető meg, innen érkezve jobbra találják azokat. Kérjük kövessék a kiírásokat!

DIÓSSI CSABA

Dunakeszi Város Polgármestere

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön minden, Dunakeszit érintő fontos eseményről.

Írjon nekünk

Közérdekű

Elérhetőségeink

Dunakeszi Polgármesteri Hivatal:

Személyes ügyfélszolgálat:

2120 Dunakeszi, Fő út 25.

Elérhetőségek:
Központi ügyfélvonal: +36 27 542 800
Központi telefax: +36 27 341 182

Közvilágítás hibabejelentés:
(EUROVILL Kft.; 0-24 óráig hívható)

Telefon: + 36 80 980 030
Email: kozvilagitas@kozvilagitas.hu

DMRV Zrt. hibabejelentés (0-24 óráig hívható):

Telefon: +36 27 511 511

Munkaidőn kívüli
műszaki ügyelet
telefon: +36 70 380 6473

Email címek:
Központi: ugyfelszolgalat@dunakeszi.hu
Jegyző: jegyzo@dunakeszi.hu

Nyitvatartás:

 

Hétfő 08:00 - 17:30
Kedd 08:00 - 16:00
Szerda 08:00 - 16:00
Csütörtök 08:00 - 16:00
Péntek 08:00 - 12:00

 

Főépítészi iroda ügyfélfogadása

2020 március 1-jétől:

Hétfő
(ügyfélszolgálat)
13:00 - 17:30

Szerda
Passa Gábor
főépítész

13:00-16:00
 

Péntek
(ügyfélszolgálat)

08:00 - 12:00

Polgármesteri beszámolók

Dunakeszi Polgár

Dunakeszi Post

Városi Sportegyesület Dunakeszi

Gérecz Attila Tanuszoda

Széchenyi Terv Plusz

Új Széchenyi terv