
2019.02.12
Jelentkezz a Dunakanyar Hangja Tehetségkutató Énekversenyre!
Hamarosan ismét sor kerül, immár 10. alkalommal a – hagyományosnak számító - Dunakanyar Hangja Tehetségkutató Énekversenyre, Dunakeszi Város Önkormányzatának támogatásával, a VOKE József Attila Művelődési Központban.
A verseny az idei évben is három fordulóból fog állni, melyre az ország minden pontjáról korhatár nélkül várják a jelentkezéseket és az érdeklődőket. A válogatásra március 2-án, szombaton 13 órakor kerül sor, majd március 9-én az elődöntőben mérhetik össze tudásukat a versenyzők a döntő pedig március 16-án lesz.
Fontos információk az előválogatóval kapcsolatban:
2019. március 2. érkezés 12:00 órától
A VÁLOGATÁSRA NE FELEJTSD EL MAGADDAL HOZNI:
- személyigazolványod vagy jogosítványod vagy útleveled
- 18 év alattiaknál a szülői beleegyező nyilatkozatot/hozzájárulást
- nevezési díj 5.000.- Ft
- zenei alapod (pendrive-on, vagy CD-n)
Egyéb, fontos információk:
- a válogató érkezési sorrend szerint, sorszámmal történik
- minden produkció addig tart, amíg a zsűri le nem állítja azt, de maximum 3-4 perc
- nincs műfaji megkötés, saját szerzeményeket is várnak
- a válogató akár 6-8 órán keresztül is tarthat, így a szervezők arra kérnek mindenkit, hogy ezzel számoljanak.
- S.O.S hívható vonal: 06 20/823 16 89 vagy 06 70/708 54 43
- A válogatáson minden érdeklődő INGYENESEN részt vehet, az esemény nyilvános.
A szervezők szeretettel várnak minden családtagot, barátot is.
Az eseménnyel kapcsolatos további, fontos információk ITT elérhetők!
Legyél Te a következő Dunakanyar Hangja!