Közérdekű

2019.03.27

Indul a Kispiac fejlesztése

A Képviselő-testület döntése alapján az Önkormányzat korábban pályázatot nyújtott be a Pénzügyminisztérium által meghirdetett „Helyi piacok fejlesztése Pest megyében” című felhívására, amelyet sikeresen el is nyert!

Összesen 148,3 millió forint támogatást kapott a város piac fejlesztésre, amelyből a jelenlegi, Repülőtéri úton lévő, péntekenként látogatható Kispiac korszerűsítése kezdődik el. A projekt keretén belül kiépítésre kerülnek a térkőburkolaton árnyékolókkal ellátott árusítóhelyek, a működtetésükhöz szükséges tároló és szaniter építményekkel, parkolókkal, a szükséges elektromos, víz, valamint szennyvíz kapacitással és kapcsolódó eszközbeszerzéssel.

Hosszú távú céljaink között szerepel a város központjában, a lakótelepen a régi piac vásárcsarnokká történő fejlesztése, amelyhez  szükséges a magántulajdonok megvásárlása, amelyből  jelenleg 50% feletti az önkormányzati rész. A vásárcsarnok kialakításához szükség lesz állami támogatásra, így bízunk benne, hogy a Kispiac népszerűségének növelésével megalapozhatjuk a vásárcsarnok indokoltságát.


Ajánlott hírek

Ajánlott
2022.március.29

Óvoda és kerékpárút épül, valamint felújítjuk a Közüzemi Kft. Krajcár utcai ügyfélszolgálati irodáját és a Fóti úti temető ravatalozóját 1,2 millárd forint állami támogatás segítségével.

Ajánlott
2017.május.25

Mint arról már többször is szó volt, a város keleti részét képező lakóparkok építésekor a vállalkozó nem fordított kellő figyelmet a csapadékvíz elvezetésére az egyébként is mélyen fekvő területen. Ezért a lakóparkokban rendszeresen problémát jelent egy intenzív eső, melynek megoldására Dunakeszi Önkormányzata megtervezte a csatornahálózat bővítésének lehetőségeit az érintett területeken.

DIÓSSI CSABA

Dunakeszi Város Polgármestere

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön minden, Dunakeszit érintő fontos eseményről.

Írjon nekünk

Közérdekű

Elérhetőségeink

Dunakeszi Polgármesteri Hivatal:

Személyes ügyfélszolgálat:

2120 Dunakeszi, Fő út 25.

Elérhetőségek:
Központi ügyfélvonal: +36 27 542 800
Központi telefax: +36 27 341 182

Közvilágítás hibabejelentés:
(EUROVILL Kft.; 0-24 óráig hívható)

Telefon: + 36 80 980 030
Email: kozvilagitas@kozvilagitas.hu

DMRV Zrt. hibabejelentés (0-24 óráig hívható):

Telefon: +36 27 511 511

Munkaidőn kívüli
műszaki ügyelet
telefon: +36 70 380 6473

Email címek:
Központi: ugyfelszolgalat@dunakeszi.hu
Jegyző: jegyzo@dunakeszi.hu

Nyitvatartás:

 

Hétfő 08:00 - 17:30
Kedd 08:00 - 16:00
Szerda 08:00 - 16:00
Csütörtök 08:00 - 16:00
Péntek 08:00 - 12:00

 

Főépítészi iroda ügyfélfogadása

2020 március 1-jétől:

Hétfő
(ügyfélszolgálat)
13:00 - 17:30

Szerda
Passa Gábor
főépítész

13:00-16:00
 

Péntek
(ügyfélszolgálat)

08:00 - 12:00

Polgármesteri beszámolók

Dunakeszi Polgár

Dunakeszi Post

Városi Sportegyesület Dunakeszi

Gérecz Attila Tanuszoda

Széchenyi Terv Plusz

Új Széchenyi terv