Közérdekű

2017.07.27

Pályázat a Liget utcai rendelő felújítására

Dunakeszi Város Önkormányzata minden lehetséges módon igyekszik eleget tenni azon elhatározásának, mely szerint felújítja a városunkban lévő összes orvosi rendelőt. Ezúttal a Liget utcai rendelő felújítására nyújt be pályázatot.

A Liget utcai orvosi rendelőben jelenleg két háziorvos és a tüdőgondozó működik. Sajnos jelenleg az épület adottságai és a tüdőgondozó helyigénye nem teszi lehetővé, hogy a szűrésre és gondozásra érkező betegek várakozása külön helyiségben történjen. A szakorvosi rendelőintézet épületében működő orvosi ügyelet és mentőszolgálat helyén azonban ezek a feltételek biztosíthatók, ráadásul helyben megoldható lenne a tüdőgondozó által készített felvételek digitalizálása is. Így az elkészült tervek szerint a tüdőgondozó a rendelőintézet épületében, míg az orvosi ügyelet és a mentőszolgálat központja a Liget utcában kapna helyet.

Az ehhez szükséges átalakítás becsült költsége 192 millió forint, melyhez nyertes pályázat esetén 128,8 millió forint pályázati forrás érkezhet.

 


Ajánlott hírek

Ajánlott
2017.május.25

Mint arról már többször is szó volt, a város keleti részét képező lakóparkok építésekor a vállalkozó nem fordított kellő figyelmet a csapadékvíz elvezetésére az egyébként is mélyen fekvő területen. Ezért a lakóparkokban rendszeresen problémát jelent egy intenzív eső, melynek megoldására Dunakeszi Önkormányzata megtervezte a csatornahálózat bővítésének lehetőségeit az érintett területeken.

Ajánlott
2017.július.24

Számos ponton zajlanak a fejlesztések városunkban, melyek esetenként forgalomkorlátozással, zajjal járhatnak. Megértésüket, türelmüket ezúton is köszönjük!

Ajánlott
2017.július.26

Dunakeszi Város Önkormányzata előző ciklusában az összes utat leaszfaltozta, ebben a ciklusban pedig ígéretéhez híven a felújításra szoruló utak fejlesztését tűzte ki célul. E projekt részeként 2017. augusztus 1-jén elkezdődik a Rákóczi út Szent Imre tértől Határ útig tartó szakaszának felújítása, nyílt vízelvezető rendszerének kiépítése, valamint az említett útszakaszhoz tartozó járda kivitelezése a páratlan oldalon.

DIÓSSI CSABA

Dunakeszi Város Polgármestere

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön minden, Dunakeszit érintő fontos eseményről.

Írjon nekünk

Közérdekű

Elérhetőségeink

Dunakeszi Polgármesteri Hivatal:

Személyes ügyfélszolgálat:

2120 Dunakeszi, Fő út 25.

Elérhetőségek:
Központi ügyfélvonal: +36 27 542 800
Központi telefax: +36 27 341 182

Közvilágítás hibabejelentés:
(EUROVILL Kft.; 0-24 óráig hívható)

Telefon: + 36 80 980 030
Email: kozvilagitas@kozvilagitas.hu

DMRV Zrt. hibabejelentés (0-24 óráig hívható):

Telefon: +36 27 511 511

Munkaidőn kívüli
műszaki ügyelet
telefon: +36 70 380 6473

Email címek:
Központi: ugyfelszolgalat@dunakeszi.hu
Jegyző: jegyzo@dunakeszi.hu

Nyitvatartás:

 

Hétfő 08:00 - 17:30
Kedd 08:00 - 16:00
Szerda 08:00 - 16:00
Csütörtök 08:00 - 16:00
Péntek 08:00 - 12:00

 

Főépítészi iroda ügyfélfogadása

2020 március 1-jétől:

Hétfő
(ügyfélszolgálat)
13:00 - 17:30

Szerda
Passa Gábor
főépítész

13:00-16:00
 

Péntek
(ügyfélszolgálat)

08:00 - 12:00

Polgármesteri beszámolók

Dunakeszi Polgár

Dunakeszi Post

Városi Sportegyesület Dunakeszi

Gérecz Attila Tanuszoda

Széchenyi Terv Plusz

Új Széchenyi terv