Polgármester

Tisztelt Dunakeszi Polgárok, Kedves Lakótársaim!

 

Szeretettel köszöntöm Önöket városunk honlapján, amely 2017-ben teljesen új formát öltött és azóta szolgálja ki a lakosokat a városunkat érintő friss hírekkel, információkkal és közérdekű adatokkal.  

Amikor 2010-ben megtiszteltek bizalmukkal és először polgármesterré választottak, céljaim között szerepelt a megfelelő és a polgárokat teljes mértékben kiszolgáló online jelenlét. A rohamosan fejlődő XXI. században lépést kell tartanunk a változó trendekkel és biztosítani, hogy hamis információk helyett első kézből tájékozódhasson minden korosztály.  A helyi újságok lapjain, valamint honlapunkon, Facebook felületeinken és hírleveleinkben folyamatosan szolgáltatjuk a városunkat érintő információkat. Annak érdekében, hogy 2020-ban még több lakossági igényt elégíthessünk ki, létrehoztuk a Dunakeszi App mobilalkalmazást, amellyel a városi tájékoztatás egy újabb platformja nyílik meg. Kérem, töltsék le Önök is telefonjukra! Megkereséseikre a lehető legrövidebb időn belül válaszolunk.

Fontosnak tartom, hogy elmondják véleményüket, ugyanis azt vallom, hogy a lakossággal együttműködve lehetünk még hatékonyabbak. Büszke vagyok Önökre, magunkra - dunakeszi lakosokra - hogy az elmúlt évek során igazi közösséggé kovácsolódtunk össze. Köszönöm, hogy hétköznapi elfoglaltságaik mellett részt vesznek a város életében, programjainkon valamint, hogy a pártpolitikától függetlenül igyekszünk egy élhető, biztonságos és sikeres jövőt teremteni magunk és gyermekeink számára.

Kérem, nézzenek körül városunkban, tájékozódjanak és osszák meg velünk véleményüket, észrevételeiket az alábbi elérhetőségünkön:

ugyfelszolgalat@dunakeszi.hu

Csatlakozzanak a városi közösséghez a Facebookon, hogy első kézből tájékozódhassanak a Dunakeszit érintő hírekről, programokról: 

Dunakeszi, a Mi Városunk

Dunakeszi Programiroda

Ne feledjék: Dunakeszi, a Mi városunk 2020-ban is!

 

Dióssi Csaba

polgármester

DIÓSSI CSABA

Dunakeszi Város Polgármestere

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön minden, Dunakeszit érintő fontos eseményről.

Írjon nekünk

Közérdekű

Elérhetőségeink

Dunakeszi Polgármesteri Hivatal:

Személyes ügyfélszolgálat:

2120 Dunakeszi, Fő út 25.

Elérhetőségek:
Központi ügyfélvonal: +36 27 542 800
Központi telefax: +36 27 341 182

Közvilágítás hibabejelentés:
(EUROVILL Kft.; 0-24 óráig hívható)

Telefon: + 36 80 980 030
Email: kozvilagitas@kozvilagitas.hu

DMRV Zrt. hibabejelentés (0-24 óráig hívható):

Telefon: +36 27 511 511

Munkaidőn kívüli
műszaki ügyelet
telefon: +36 70 380 6473

Email címek:
Központi: ugyfelszolgalat@dunakeszi.hu
Jegyző: jegyzo@dunakeszi.hu

Nyitvatartás:

 

Hétfő 08:00 - 17:30
Kedd 08:00 - 16:00
Szerda 08:00 - 16:00
Csütörtök 08:00 - 16:00
Péntek 08:00 - 12:00

 

Főépítészi iroda ügyfélfogadása

2020 március 1-jétől:

Hétfő
(ügyfélszolgálat)
13:00 - 17:30

Szerda
Passa Gábor
főépítész

13:00-16:00
 

Péntek
(ügyfélszolgálat)

08:00 - 12:00

Polgármesteri beszámolók

Dunakeszi Polgár

Dunakeszi Post

Városi Sportegyesület Dunakeszi

Gérecz Attila Tanuszoda

Széchenyi Terv Plusz

Új Széchenyi terv