Idén 20. alkalommal nyílik meg a Dunakeszi Művészek Nyári Tárlata a VOKE József Attila Művelődési Központban. Az évről évre megrendezett tárlat 1998-ban azért jött létre, hogy a Dunakeszin élő művészek bemutatkozási lehetőséget kapjanak.

hét
hét
hét
hét
Idén 20. alkalommal nyílik meg a Dunakeszi Művészek Nyári Tárlata a VOKE József Attila Művelődési Központban. Az évről évre megrendezett tárlat 1998-ban azért jött létre, hogy a Dunakeszin élő művészek bemutatkozási lehetőséget kapjanak.
A VOKE József Attila Művelődési Központ Magyarság Galériája szeretettel meghívja Önt, kedves családját és barátait Enyedi Lajos, fotóművész, operatőr Dunakesziről, várossá nyilvánítása évében készült fotósorozata válogatásából, DUNAKESZI 40 címmel rendezett kiállítás ünnepélyes megnyitására 2017. szeptember 15-én, pénteken 18 órára.
A Tengerecki Óriás Társas Történelmi Élő Társasjátéka 10-99 éves korig.
Dunakeszi Város Önkormányzata és a Dunakeszi Civilek Baráti Köre ezúton hívja meg Önt az Attila nagykirály emlékhely ünnepélyes átadására.
Szeptember 2-án, szombaton idén is lehet csatlakozni az egyházközségek szervezésében megvalósuló zarándoklathoz, mely egyenesen az alagi majori romtemplomhoz tart.
Dunakeszi Város Önkormányzatának Környezetvédelmi Tanácsadó Testülete idén ősszel is megrendezi az immár szokásos Dunakeszi Önkéntes Köztisztasági Napot.
A gyerekdalok fáradhatatlan nagykövete várja sok szeretettel a gyerekeket Dunakeszin, a VOKE József Attila Művelődési Központban!
Két kíváncsi kis pingvin a hosszú vándorúton jó barátokra és ismeretekre tesznek szert, míg megtalálják a jegesmedvét, akivel barátságot kötnek.
A látványos nagyméretű bábokkal előadott, vidám műsor a gyerekek egyik kedvence
Július 21. és 23. között újra egy igényes, szabadtéri bár hangulata lengi be a Főtéret: finom italok, hangulatos fények, jazz, na meg revü minden mennyiségben, három napon keresztül!
A hagyományoknak megfelelően idén is közösen emlékezünk az államalapítás ünnepén. Augusztus 20-án a Szent István - Egy ország születése című történelmi rockoperát láthatjuk a Főtéren.
Idén is kapunk egy kis ízelítőt a falusi lakodalmak, vidéki utcabálok hangulatából, hiszen augusztus 26-án újra lesz Dunakeszi Mulatság a Casalgrande téren!
Szeptember 8-tól 10-ig Dunakeszi ismét odateszi, hiszen sor kerül a város legnépszerűbb rendezvényére, a Dunakeszi Fesztre!
Idén is sportosan indítjuk a tanévet – Dunakeszi Sportválasztó szeptember 23-án a Magyin!
Február 3-án, szombaton megrendezésre kerül a Fiatal Családosok Klubja és a Dunakeszi Programiroda szervezésében a Jégmajális! Nagy öröm számunkra, hogy Dunakeszi adhat otthont a rendezvénynek.
Április 9-én kezdődik a szakosztályos úszásoktatás Dunakeszin, a Gérecz Attila Tanuszodában.
Immár 5. alkalommal kerül megrendezésre április 7-én, szombaton Dunakeszi amatőr tömegsport futóversenye, a FutaKeszi.
DIÓSSI CSABA
Dunakeszi Város Polgármestere
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön minden, Dunakeszit érintő fontos eseményről.
Írjon nekünkDunakeszi Polgármesteri Hivatal:
Személyes ügyfélszolgálat:
2120 Dunakeszi, Fő út 25.
Elérhetőségek:
Központi ügyfélvonal: +36 27 542 800
Központi telefax: +36 27 341 182
Közvilágítás hibabejelentés:
(EUROVILL Kft.; 0-24 óráig hívható)
Telefon: + 36 80 980 030
Email: kozvilagitas@kozvilagitas.hu
DMRV Zrt. hibabejelentés (0-24 óráig hívható):
Telefon: +36 27 511 511
Munkaidőn kívüli
műszaki ügyelet
telefon: +36 70 380 6473
Email címek:
Központi: ugyfelszolgalat@dunakeszi.hu
Jegyző: jegyzo@dunakeszi.hu
Nyitvatartás:
Hétfő | 08:00 - 17:30 |
Kedd | 08:00 - 16:00 |
Szerda | 08:00 - 16:00 |
Csütörtök | 08:00 - 16:00 |
Péntek | 08:00 - 12:00 |
Főépítészi iroda ügyfélfogadása
2020 március 1-jétől:
Hétfő (ügyfélszolgálat) |
13:00 - 17:30 |
Szerda |
13:00-16:00 |
Péntek (ügyfélszolgálat) |
08:00 - 12:00 |