Hivatali ügyek leírása

Közterület - Térfigyelő kamerák

Tájékoztatás térfigyelő rendszer működéséről

Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy a Közterületi Térfigyelő Rendszer Dunakeszi településen az alábbiak szerint működik:

A Térfigyelő Rendszer összesen 126 db kamerából áll, amelyekből 9 db rendszám felismerő funkcióval (LPR) is rendelkezik. A működtetés célja a közbiztonság növelése, a közterület általános rendjének biztosítása, a Térfigyelő rendszer által lefedett területen található vagyon megóvása, felügyelete, a közterület-felügyelet tevékenységének, a rendőrség bűnüldöző munkájának segítése, a két szervezet közötti együttműködés erősítése, a lakosság, a településen dolgozók, a településre látogatók biztonságérzetének növelése, a jogsértések visszaszorítása. Az LPR funkció számsor felismerő képességgel rendelkezik, amely számsort a vonatkozó jogszabályban előírt ideig tárolja. Ennek célja, hogy  ezen kamerák által észlelésre kerüljenek az eltulajdonított, a lejárt műszaki vizsgával vagy biztosítás nélkül a forgalomban közlekedő gépjárművek.

A közterület-felügyeletről szóló 1999. évi LXIII. törvény (továbbiakban: Ktftv.) 7. § (4) bekezdésében foglalt kötelezettségünk alapján a kamerák elhelyezkedéséről az alábbi tájékoztatást adjuk (az elhelyezés helye és a megfigyelt közterület):

Az üzemeltetést a polgármesteri hivatalon belül működő közterület-felügyelet végzi. A megfigyelő központ Dunakeszi, Fő út 25. szám alatt található.Az adatkezelést a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság a NAIH-107221/2016. szám alatt nyilvántartásba vette.

A rendszer használata a Ktftv., Az információs önrendelkezési jogról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.), valamint az ezek rendelkezései alapján az önkormányzat által elfogadott adatvédelmi szabályzat alapján történik.

A megfigyelést végző személyek a kamerákat kizárólag a jogsértő cselekmények kiszűrésére, rögzítésére, illetve az azok megszüntetéséhez szükséges intézkedések kezdeményezésére használhatják, ezért fegyelmi felelősséggel tartoznak.

A Ktftv. 7. § (2) bekezdése szerint: A felügyelő az intézkedésével érintett személyről, az intézkedése vagy az eljárása szempontjából lényeges környezetről és körülményről, tárgyról képfelvételt, hangfelvételt, kép- és hangfelvételt (a továbbiakban együtt: felvétel) készíthet.

A Ktftv.7. § (3) bekezdése előírja: A felügyelet közterületen, közbiztonsági, illetve bűnmegelőzési célból, bárki számára nyilvánvalóan észlelhető módon képfelvevőt helyezhet el, és felvételt készíthet. A képfelvevő elhelyezéséről, valamint a képfelvevővel megfigyelt közterület kijelöléséről a képviselő- testület dönt.

A Ktftv. 7. § (2) és (3) bekezdésben foglaltak alapján készített felvétel a rögzítés helyszínén

a) elkövetett bűncselekmény vagy szabálysértés miatt indult eljárásban,

b) elkövetett jogsértés miatt indított közigazgatási hatósági eljárásban,

c) végzett felügyelői intézkedés jogszerűségének megállapítására irányuló közigazgatási hatósági eljárásban, továbbá

d) a felvételen szereplő személy által, jogainak gyakorlása érdekében indított eljárásban használható fel.

A felügyelet a Ktftv 7.§ (2) bekezdés alapján rögzített felvételt, a rögzítést követő harminc nap elteltével, Ktftv 7.§(3) bekezdés alapján rögzített felvételt, a rögzítést követő nyolc nap elteltével haladéktalanul törli.

A felügyelő a feladatkörébe tartozó eljárást a felvétel rögzítésétől számított két munkanapon belül köteles megindítani, vagy kezdeményezni az eljárásra jogosult szervnél vagy hatóságnál a hatáskörébe tartozó eljárás megindítását. Ha a felügyelő kezdeményezésére az eljárásra jogosult szerv vagy hatóság az eljárását megindította, és erről a felügyelőt a meghatározott határidőn belül tájékoztatta, sor kerülhet a hatóság részére a rögzített adatok továbbítására. A felügyelő a rögzített felvételt az eljárásra jogosult szerv vagy hatóság részére történő továbbításáig kezelheti azzal, hogy az adatkezelés időtartama nem haladhatja meg a harminc napot.

Bízunk benne, hogy a Térfigyelő Rendszer nagyban hozzá fog járulni a település közbiztonságának javításához. Amennyiben a rendszer működésével, működtetésével kapcsolatban bárkinek kérdései vannak, azokat a Dunakeszi Polgármesteri Hivatalnak írásban megküldheti, és ezeket a Jegyző írásban részletesen megválaszolja.

Dunakeszi, 2018.

 

 

Dióssi Csaba
polgármester

Térfigyelő kamerák helye és a megfigyelt területek

DIÓSSI CSABA

Dunakeszi Város Polgármestere

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön minden, Dunakeszit érintő fontos eseményről.

Írjon nekünk

Közérdekű

Elérhetőségeink

Dunakeszi Polgármesteri Hivatal:

Személyes ügyfélszolgálat:

2120 Dunakeszi, Fő út 25.

Elérhetőségek:
Központi ügyfélvonal: +36 27 542 800
Központi telefax: +36 27 341 182

Közvilágítás hibabejelentés:
(EUROVILL Kft.; 0-24 óráig hívható)

Telefon: + 36 80 980 030
Email: kozvilagitas@kozvilagitas.hu

DMRV Zrt. hibabejelentés (0-24 óráig hívható):

Telefon: +36 27 511 511

Munkaidőn kívüli
műszaki ügyelet
telefon: +36 70 380 6473

Email címek:
Központi: ugyfelszolgalat@dunakeszi.hu
Jegyző: jegyzo@dunakeszi.hu

Nyitvatartás:

 

Hétfő 08:00 - 17:30
Kedd 08:00 - 16:00
Szerda 08:00 - 16:00
Csütörtök 08:00 - 16:00
Péntek 08:00 - 12:00

 

Főépítészi iroda ügyfélfogadása

2020 március 1-jétől:

Hétfő
(ügyfélszolgálat)
13:00 - 17:30

Szerda
Passa Gábor
főépítész

13:00-16:00
 

Péntek
(ügyfélszolgálat)

08:00 - 12:00

Polgármesteri beszámolók

Dunakeszi Polgár

Dunakeszi Post

Városi Sportegyesület Dunakeszi

Gérecz Attila Tanuszoda

Széchenyi Terv Plusz

Új Széchenyi terv