! BETA VERZIÓ
Weboldalunk jelenleg BETA verzióban fut. Kérjük, segítsen a tesztelésben és ha hibát tapasztal küldje el nekünk.

Dunakeszi Most

KezdőoldalDunakeszi Most

Dunakeszi, a mi városunk!

Dunakeszi odateszi

Az elmúlt évek megmutatták, hogy az összefogás erejével képesek vagyunk korábban szinte leküzdhetetlennek tűnő akadályok ellenében is építő munkába fogni. Az önkormányzati ciklus eddigi éveiben egy komoly, átgondolt fejlődési pályára sikerült állítani városunkat.

Az irányok meghatározása Önökkel közösen történt, így egy eredményes és jól felépített fejlesztési időszakon túlmenően, igyekszünk egy biztos jövőképet felállítani az itt élők számára. Ehhez hitünk szerint elengedhetetlen a közösség építése, a párbeszéd és az együttműködés.

Az idei évvel elmondható, hogy a fejlesztésekbe fektetett sok energiával és munkával sikerült elérnünk, hogy a város az elkövetkező években egyre sikeresebb lehessen. Kérjük, hogy vegyenek részt minél többen a közös elhatározásokban, a közösség életében. Az Önök bizalmából van módunk ezt a munkát elvégezni.

31.06 km2

43.490 lakos

30 km bicikliút

Dunakeszi

Oktatás

Településünk jövője, jövőbeni életképessége elképzelhetetlen megfelelő színvonalú oktatás nélkül. Ezért Dunakeszi Város Önkormányzata saját köznevelési intézményeiben, illetve a Tankerülettel együttműködve az állami oktatási intézményekben folyamatosan hajt végre fejlesztéseket, hogy 21. századi nevelési-oktatási körülményeket biztosítson a helyi családok számára.

Egészségügy

Nagyon fontos számunkra, hogy a Dunakeszin élők minél magasabb szintű egészségügyi ellátásban részesülhessenek városunkban. Kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy lakosainknak ne kelljen túl sokat utazniuk: minél több szakrendelés helyben legyen elérhető, és arra is, hogy a háziorvosi rendelők ellátási körülményei megfeleljenek a modern társadalmi elvárásoknak.

Kultúra

Dunakeszin pezsgő, az Önkormányzat által is támogatott kulturális élet zajlik. A kultúra számunkra fontos, támogatásával lehetőséget szeretnénk kínálni az itt élőknek, hogy helyben és értékesen tölthessék el szabadidejüket.

Sport

Dunakeszi a sport városa. A helyi sportmodell országos szinten is követendő példává vált, sportolóink eredményei pedig önmagukért beszélnek. A városi sportegyesület számos sportágban kínál edzési lehetőséget élsportolóknak és a tömegsport kedvelőinek egyaránt.

Dunakeszi Fejlesztések

Kattintson tovább a Dunakeszi Fejlesztések weboldalra, ahol városunk minden fejlődési mozzanatát figyelemmel kísérheti. Értünk épül Dunakeszi!