Az egészségügyi várólista országos probléma, de Dunakeszin erre is van megoldás.
A családi és a szenior szűrőnap után Dunakeszi Város Önkormányzata bevezette a rendkívüli szakrendelési napokat. Első alkalommal, április 20-án 250 olyan pácienst láttak el a Dunakeszi Szakorvosi Rendelőintézetben, akiknek csak hónapokkal előbbre volt időpontjuk egy-egy szakrendelésre.
A hosszú várakozási idő országos probléma. Ilyen helyzetekben lehet sajnálkozni vagy lehet lépéseket tenni, mi a másodikat választottuk. Ezzel a lépéssel konkrétan csökkenteni tudjuk az egészségügyi várólistákat – nyilatkozta Dióssi Csaba polgármester.
A szombati alkalomról az SZTK munkatársai értesítették azokat a betegeket, akik már korábban bejelentkeztek beutalójukkal konkrét szakrendelésre, és most lehetőséget kaptak hamarabb részt venni a szükséges vizsgálaton. Az egyedülálló kezdeményezés folytatódik, májusban vállalnak “bónusznapot” az orvosok.
A várólista országos probléma, nem tudjuk fél kézzel megoldani innen Dunakesziről, de a tétlenkedés nem a mi stílusunk, ezért sokat gondolkodtunk, milyen lépéseket tehetnénk. Így jutottunk erre a megoldásra az SZTK vezetőségével orvosaival, dolgozóival együtt — magyarázta a polgármester.
A Telekeszi TV is kint volt a helyszínen, összefoglaló videójukból kiderül, hogy nagy örömmel fogadták a páciensek a hívást, szívesen jöttek be szombaton az extra rendelésre. Wolfort Tiborné, az SZTK egyik vezetője pedig elmondta, hogy már szervezik a következő rendkívüli szakrendelési napot májusra. Az SZTK munkatársai értesítik a beutalóval rendelkezőket – nincs teendő, az SZTK a szabad kapacitás függvényében fogja keresni az érintettek.