Dunakeszire érkezett a Szent Korona történelmi kiállítás, amely május 6-ig várja az érdeklődőket a Főtéren.
A Rotary Club Székelyudvarhely ötlete alapján született a koron installáció, amelynek több éves turnéja is a szervezet támogatásával valósul meg. Giczi Imre, a Rotary Club Dunakeszi titkára a megnyitón említette, elsődleges céljuk a koronát és történetét olyan módon megismertetni a közönséggel, amely nagyon keveseknek adatott meg a történelem során.
Az egyedülálló nemzeti értékről készült installáció megalkotóinak célja, hogy minél többen csodálhassák városról városra. Az iskolák történelem óráik helyszínéül választják az építményt, hogy minél több diákban tudatosuljon, országunk birtokában jelentős nemzeti kincs van.
Farkas Pál, a Dunakeszi Farkas Ferenc Alapfokú Zeneművészeti Iskola igazgatója örömmel jelentette be, hogy a korona mellett zenekari próbákat, koncerteket tartanak majd a következő egy hónapban a Főtéren. A Rotary Club Dunakeszivel már több évre nyúlik vissza az együttműködésük, évről évre élen járnak a zeneiskola hangszer beszerzésében.
A kellemes hangulatú megnyitón Varga Sándor tanárúr és diákja, valamint Takács Horváth Erzsébet tanárnő és diákjai kamarazenei előadása csendült fel.