Elvi beleegyezés egy katolikus iskola megvalósításához
Dunakeszi Képviselő-testülete még tavaly döntött arról, hogy miután a Szent István Általános Iskola ősztől átköltözik a Repülőtéri úti 24 tantermes, új iskola épületébe, a jelenlegi, Táncsics utcai épületet a Magyar Katolikus Egyház rendelkezésére bocsátja, iskola-alapítás céljából.
Szinte pont egy éve annak, hogy Dr. Beer Miklós váci megyéspüspök azzal a kéréssel fordult Dunakeszi Város Önkormányzatához, hogy a Szent István Általános Iskolának eddig helyet adó épületben engedélyezze egy egyházi irányítású általános iskola üzemeltetését.
Tekintettel arra, hogy a Szent Erzsébet római katolikus óvodát évente 56-60 gyermek fejezi be, és az érintett szülők, valamint a városban élő római katolikus hívek részéről egyaránt nagy igény mutatkozik arra, hogy a gyermekek iskolai nevelése is hasonló környezetben folytatódjon, a Képviselő-testület elvi beleegyezését adta a projekthez.
A felújításra jelentős állami támogatást, pontosabban 500 millió forintot kapott a Magyar Katolikus Egyház. Ez az összeg lehetővé teszi az épület teljes körű felújítását, továbbá mind a tantermek, mind a tornaterem bővítésre kerülnének. A bővítésnek köszönhetően évfolyamonként 2 osztállyal működő, 8 osztályos általános iskola kezdheti meg majd a működését.
Az iskolaépület szomszédságában található DÓHSZK Eszterlánc Tagóvoda működését a fenti beruházás nem érinti.