Közmeghallgatás – Megnyitják a lóversenytelepen át az utat a közforgalom számára?

KezdőoldalHírekKözmeghallgatás – Megnyitják a lóversenytelepen át az utat a közforgalom számára?
Vissza a listához További cikkek a kategóriában
Fejlesztések | Közérdekű
2026-07-23

Az önkormányzat folyamatosan törekszik a helyi közlekedési helyzet javítására. A Szent István Általános Iskola megépülése után komoly közlekedési nehézségek jelentkeztek a Repülőtéri úton és a Repülőtéri út–Fóti út csomópontjában, ezért a városvezetés elővett egy korábbi elképzelést: a Kápolna utca megnyitását, amellyel közvetlenül elérhetővé válna a Szent István iskola, jelentősen tehermentesítve a túlterhelt Fóti utat. A lóversenypálya tulajdonosai és kezelői ugyanakkor elzárkóztak az út megnyitása elől. Az itt megnövekedett forgalom okozta feszültséget időközben részben sikerült orvosolni az Alagligeti elkerülő út kialakításával.

A Kápolna utcai terv megvalósítását komoly adminisztratív és partnerségi akadályok nehezítették. A helyzet jogi háttere összetett: a lóversenypálya és a hozzá tartozó létesítmények a Honvédelmi Minisztérium – most Agrárminisztérium – kezelésében lévő Kincsem Nemzeti Kft. tulajdonában állnak, magának a területnek a kezelése pedig a Nemzeti Sportügynökség feladata – ugyanakkor a területet kettészelő út az önkormányzat törvényes tulajdona. Mivel a Kápolna utca folytatása jogilag közterület, az önkormányzat jogi segítséget kényszerült kérni a helyzet rendezéséhez.

A Kincsem Nemzeti Kft.-vel korábban kidolgoztunk egy mindkét fél számára elfogadható kompromisszumos javaslatot: a lovas telepen átívelő utat egy másik, a terület szélén haladó útra cseréltük volna. Ezt a közösen kialakított szerződéstervezetet 2024. október 4-én hivatalosan is megküldtük a tulajdonos Honvédelmi Minisztériumnak, azonban ismeretlen okból, többszöri sürgetés ellenére sem érkezett rá válasz mindmáig.

Az út egyelőre zárva marad

Időközben a jogi eljárásban megszületett a végső döntés: a bíróság Dunakeszi javára döntött, és kötelezte a Kincsem Nemzeti Kft.-t a kapu megnyitására, valamint a közterület önkényes lezárása miatt jelentős közterület-használati díj megfizetésére. A döntésnek eleget téve a kft. elbontotta a kaput, így az átjárás szabaddá vált a lakosság előtt. Az önkormányzat a bírósági igazuk ellenére is a békés, megnyugtató megoldások híve. Párbeszédet kezdeményeztünk és megállapodtunk, hogy fél évig zárva tartjuk az utat annak érdekében, hogy sikerüljön minden fél számára elfogadható megoldást találni. Célunk, hogy a terület szélén haladó alternatív út épülhessen meg.

A kép illusztráció