Létrejött a Dunakeszi Szimfonikus Zenekar
Dunakeszi rendszeresen ad otthont különböző művészeti eseményeknek, rendezvényeknek, a városban számos művészeti egyesület végzi kimagasló szinten munkáját. Mindezek fejlődését Dunakeszi Város Önkormányzatának jelentős támogatásai is biztosítják.
A helyi művészeti, konkrétabban zenei élet viszont egy újabb színfolttal gazdagodik, a képviselő-testület ugyanis a költségvetés elfogadásával 7,5 millió forintnyi támogatást szavazott meg a Váci Szimfonikus Zenekari egyesületnek, valamint üdvözölte azt a kezdeményezést, melynek köszönhetően a zenekar immár Dunakeszi Szimfonikus Zenekar néven működik tovább.
A zenekar tagjai ismerősnek tűnhetnek, hiszen rendszeresen adnak koncertet városunkban, fellépői a városi rendezvényeknek, a VOKE József Attila Művelődési Központ komolyzenei bérlete is a zenekar együttműködésével jött létre.
Az együttes tagjainak többsége dunakeszi lakos; vezetőjük, Farkas Pál pedig a dunakeszi Farkas Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója. A támogatásnak köszönhetően így nem csupán a zenekar működtetése léphetett egy magasabb szintre, de az Önkormányzat és a művészeti iskola viszonya is még szorosabb lett.
A zenekari próbák már városunkban zajlanak, ami nem csupán a zenekar tagjainak könnyíti meg a mindennapjait. A helyi művészeti iskolában tanuló gyermekek számára is motivációt jelent, de jó tapasztalatforrás is, ha testközelből láthatják és kísérhetik figyelemmel egy 51 állandó, hivatásos tagból álló nagyzenekar felkészülését, próbáit.
Az immáron Dunakeszi Szimfonikus Zenekar néven, külföldön is rendszeresen koncertező, méltán sikeres együttes ezután a határon innen és túl is Dunakeszi jó hírét fogja öregbíteni.