Gyönyörűen feldíszített tér, karácsonyi fények, forró italok és finom falatok, valamint hangulatos zene kísér minket az ünnepi készülődés jegyében. Cuki kézműves standokkal, ajándékvásárral és különleges programokkal várunk minden korosztályt november 29. és január 1. között a Casalgrande téren, az adventi vásárban.
Az már nem újdonság a látogatóknak, hogy minden hétvégén színpadi programokat szervez a Dunakeszi Programiroda, de idén több hétköznapot is megtöltünk tartalommal. Lesz a városi nagyrendezvényeken népszerűvé vált kincskereső játék, karácsonyi családi fotózás, fényvonat, élő zene, karácsonyfadísz készítő kézműves foglalkozás, barokk körhinta és közönségkorcsolyázás is, ám utóbbi ezúttal a városi jégcsarnokban. A vásár gazdagodik egy karácsonyi postaládával, hogy a gyerekek ide dobhassák be a Jézuskának és angyalkának írt levelet. Fontos rendezvényelem a Dunakeszi Shop is, ami szintén központi szerepet kap majd a sok, különleges adventi dunakeszi termékkel. Itt lehet majd a jegyet is kiváltani a fényvonatra.
A karácsonyi adományakció is hagyomány már Dunakeszin, az adományház minden nap nyitva tart az adventi időszak alatt, hogy a Dunakeszi Óvodai és Humán Szolgáltató Központ az ide érkezett ajándékokat még a karácsony előtt átadhassa a rászoruló családoknak.
Vásár nyitva tartása
Hétfő–péntek 10:00–20:00
Szombat 10:00–20:00
Vasárnap 10:00–19:00
Karácsony:
2024. december 24. 10:00 – 14:00
2024. december 25-26. Zárva
Két ünnep között:
2024. december 27-30. 10:00-15:00
Szilveszter:
2024. december 31. 15:00 – 01:00
2024. január 1. Zárva
Programok
Fényvonat
Szombatonként 10:00-18:45 közlekedik az adventi vásár körüli utcákban.
Jegyek a fényvonatra szombatonként válthatók a Dunakeszi Shopban. A felszállás 6 éves kor alatt ingyenes, 6 éves kortól Dunakeszi Kártyával jelképes 200,-, Dunakeszi Kártya nélkül 1000,-
Körhinta
A vásár nyitva tartásával egyidőben üzemel a Casalgrande tér déli oldalán.
Jegyek:
Dunakeszi Kártyával 1000,-
Dunakeszi Kártya nélkül 1500,-
Jégpálya
Közönségkorcsolyázás és jégdiszkó hétvégente és a téliszünetben a városi jégcsarnokban (Alagi u. 1.). Ha átfáztál, a melegedőnél forró italokat és meleg ételeket is találsz. Jó minőségű jéggel várunk benneteket a VSD-vel közösen!
Belépőjegyek és bérleti díjak:
Dunakeszi Kártyával 1500,-
Dunakeszi lakcímkártyával 2000,-
Nem dunakeszi lakosoknak 2500,-
Korcsolya és sisak bérlés 1000,-
Adományakció
Dunakeszi sokszor megmutatta már, milyen az, amikor odateszi és amikor összefog. Ezért nem is kérdés, hogy idén is készül a város adománygyűjtő akcióval, ami az adventtel egyidőben indul.
Aki szívesen csatlakozna, attól jó állapotú játékot, könyvet és egyéb ajándéktárgyat várnak, hogy minél színesebb és gazdagabb legyen a nehezebb helyzetben lévő családok karácsonya. A gyűjtés kezdeményezője már hosszú ideje Szabó József önkormányzati képviselő. „Sokunknak természetes, hogy van mit a fa alá rakni, de vannak családok, ahol ez komoly nehézséget okoz. Kérem, akinek lehetősége van rá, idén is csatlakozzon hozzánk. Várjuk az új, vagy megkímélt, jó állapotban lévő játékokat, könyveket, illetve minden olyan dolgot, amire Önöknek már nincs szükségük, de másnak szebbé tehetjük vele az ünnepeket” – mondta a képviselő.
Az adományok célba juttatásában a Család- és Gyermekjóléti Központ munkatársai segítenek. Az ajándékba szánt csomagok november 29-tól december 15-ig leadhatók a Casalgrande téri adventi vásárban lévő adománygyűjtő faházban, a polgármesteri hivatal ügyfélszolgálatán, vagy december 13-ig a DÓHSZK Család-és Gyermekjóléti Központ Bajcsy-Zsilinszky úti telephelyén, ügyfélfogadási időben.
Forgalomkorlátozás a tér déli oldalán
A Casalgrande tér déli oldalán kapott helyett a körhinta, a Dunakeszi Shop, az adományház és a selfie pont. A látogatók biztonsága érdekében itt az átmenő, kétirányú autós forgalmat korlátoztuk, de a de a december 20-ig tartó időszakban hétfőtől-péntekig az iskolába vagy munkába sietők érdekében reggel 6:00 és 8:30 között megnyitjuk a gépjárműforgalomnak. Szombaton és vasárnap, valamint a téli szünetben azonban nem szabad áthaladni.
Kérjük, hogy kiemelt figyelemmel közlekedjenek és továbbra se parkoljanak ezen az útszakaszon.
Megértésüket köszönjük!
Házirend
A vásárban és a programokon jó szórakozást kívánunk!