Pályázatot nyújtunk be a Barátság útja felújítására
A helyi önkormányzatokért és az államháztartásért felelős miniszter közös pályázatot hirdetett belterületi utak, járdák, hidak felújítására.
A városunk lakótelepét körülölelő Barátság útja felújítására pályázatot nyújt be Dunakeszi Város Önkormányzata. A Képviselő-testület ciklus elején meghatározott ütemterve szerint a Barátság útja felújítására egyébként is sor kerülne 2018-ban, viszont a pályázatnak köszönhetően kevesebb költséggel.
Az út teljes körű felújítása a tervek szerint 205, 3 millió forintba kerülne, melyhez a pályázat keretein belül maximum 30 millió forint támogatás igényelhető.