! BETA VERZIÓ
Weboldalunk jelenleg BETA verzióban fut. Kérjük, segítsen a tesztelésben és ha hibát tapasztal küldje el nekünk.

Csoma Attila

Csoma Attila

tanácsnok, az 1. számú választókörzet képviselője
„Az egymásra találás a kezdet, az együtt maradás már haladás, együtt dolgozni siker”. Henry Ford

Közéleti szerepvállalás

  • 2019- Gondoskodunk az idősekről Tanácsadó Testület elnöke
  • 2014-19 Dunakeszi Város Önkormányzat Pénzügyi és Jogi Bizottság elnökhelyettese
  • 2014- önkormányzati képviselő
  • 2008-2012 A Dunakeszi Helytörténeti Szemle alapító-szerkesztője
  • 2006- Dunakeszi Tóth Mariska Hagyományőrző Alapítvány kuratóriumi tagja

Tanulmányok

  • 2006­­-2009 Eötvös József Főiskola, Informatikus könyvtáros szak: informatikus könyvtáros
  • 2001–2004 Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem, Államigazgatási Kar, Igazgatásszervező szak: igazgatásszervező
  • 1996–2002 Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Bölcsészettudományi Kar, történelem-kommunikáció szak: történész, kommunikációs szakember (írott sajtó)

Pályafutás

  • 2013- VOKE József Attila Művelődési Központ, intézményvezető
  • 2010-2014 Dunakeszi Város Önkormányzata, Dunakeszi Programiroda vezető
  • 2001-2011 Kölcsey Ferenc Városi Könyvtár, Dunakeszi:
    • 2006-tól igazgatóhelyettes
    • 2001-től helyismereti könyvtáros

Család, hobbi

Család

Nős, három gyermek édesapja

Hobbi

  • Dunakeszi helytörténetének a kutatása
  • képeslapgyűjtés

Elismerések, díjak, publikációk

Elismerések, díjak

  • Polgármesteri Elismerés, 2014, 2019
  • Dunakeszi Város Közművelődési Díj, 2010

Könyvek, publikációk

  • Golovics Lajos: Tuzson, szerkesztette: Csoma Attila, Szombathely, 2023.
  • Csoma Attila: Dunakeszi képeslapokon, Dunakeszi 2018.
  • Dunakeszi története II. 1910-2017., (közreműködő)
  • A 90 éves Dunakeszi Járműjavító története, szerkesztette: Csoma Attila, Dunakeszi, 2016.
  • Lapok Dunakeszi múltjából: Kéziratos történelem, összeállította: Csoma Attila, Dunakeszi, 2011
  • Csoma Attila: A római kortól napjainkig: Mozaikok Dunakeszi történelméből, Dunakeszi, 2008.
  • Az 1956-os forradalom és szabadságharc dunakeszi története, szerkesztette: Csoma Attila, Dunakeszi, 2006. és 2017. (második, javított kiadás)
  • Dunakeszi Arcképcsarnok, szerkesztette: Csoma Attila, Dunakeszi, 2005.
  • 2001- Több mint félszáz helytörténeti témájú cikk szerzője
Tovább olvasom

Körzetek

I. számú választó körzet
Közterület neve Közterület jellege Házszám, -tól -ig
Akácfa utca 1 - 33
Alsógödi köz 1 - 3
Alsógödi utca 1 - 24
Csendes köz 2 - 8
Csiga köz 1 - 4
Csobogó köz 1 - 12
Csurgó köz 1 - 2000
Csónak köz 1 - 10
Dessewffy Arisztid utca 2 - 2
Diófa utca 1 - 33
Duna sor 4 - 2000
Duna utca 1 - 146
Déli köz 1 - 2
Déli utca 1 - 18
Elemér utca 2 - 8
Eper utca 1 - 28
Evező köz 1 - 6
Felhő utca 1 - 10
Forrás dűlő 1 - 1
út 114 - 128 (páros)
út 130 - 2000 (páros)
Géza utca 1 - 9
Hajó utca 2 - 18
Horog utca 1 - 22
Hullám utca 3 - 8
Hársfa utca 1 - 38
Ifjúság utca 1 - 30
Kagyló köz 1 - 865
Kagyló utca 1 - 63
Kajak köz 1 - 5
Katona József utca 1 - 63
Katonadomb utca 1 - 13
Kenu köz 1 - 8
Kikelet utca 1 - 62
Kis köz 2 - 8
Kiscsurgó utca 2 - 10
Kisdobos utca 1 - 34
Kiserdő utca 1 - 19
Kisfaludy utca 1 - 69
Kiskert köz 2 - 8
Kiss Ernő utca 1 - 22
Knézich Károly utca 1 - 12
Lahner György utca 1 - 8
Leiningen Károly utca 1 - 15
Lejtő utca 4 - 20
Liget utca 1 - 44
Lázár Vilmos utca 1 - 18
Mozaik köz 9 - 9
Munkás utca 1 - 57
Nyárfa köz 2 - 20
Pihenő köz 2 - 2000
Pihenő lejtő 3 - 9
Pihenő sétány 2 - 126
Pihenő utca 1 - 2000
Pozsonyi utca 2 - 65
Pöltenberg Ernő utca 1 - 14
Rév út 1 - 2000
Római utca 1 - 11
Rózsakert köz 1 - 15
Schweidel József utca 2 - 21
Stromfeld Aurél utca 1 - 464
Szák utca 1 - 11
Sólyom utca 2 - 2
Tavasz utca 1 - 64
Tutaj utca 4 - 10
Török Ignác utca 1 - 11
Uszály utca 2 - 9
Vécsey Károly utca 9 - 14
Zoltán utca 1 - 5
Árok köz 1 - 4
Északi köz 1 - 15
Északi utca 1 - 37
Örvény köz 3 - 12
Örvény utca 1 - 21
Üdülő köz 2 - 6
Üdülő utca 1 - 2000
Csoma Attila

    Kérdése van?