! BETA VERZIÓ
Weboldalunk jelenleg BETA verzióban fut. Kérjük, segítsen a tesztelésben és ha hibát tapasztal küldje el nekünk.

Seltenreich József

KezdőoldalMunkatársakSeltenreich József

Seltenreich József

Önkormányzati képviselő

Több generáció óta élünk Dunakeszin, a falu részről 1978-ban költöztünk a lakótelepre. A rendszerváltás óta képviselem az itt élők érdekeit, s igyekszem elősegíteni kedves városom fejlődését! Képviselői meggyőződésem: a kis ügyek sikere visz el a nagy dolgok eléréséig!

Önéletrajz

1967.-ben születtem, s azóta vagyok e város polgára. Szeretett szüleim is itt dolgoztak, már a felmenőim is itt éltek, ide jártam óvodába a János utcában, majd általános iskolába az 1. számú, ma már Szent István suliba, a gimnáziumi éveket Budakeszin egy testnevelés tagozatos gimiben jártam végig. Az akkor még 2.számú ma már Széchenyi István suliban kezdtem dolgozni képesítés nélküli pedagógusként, 15 évet maradtam ott közben elvégezve a Testnevelési Egyetem Vezetői-szervezői szakát. 2000.-től a Dunakeszi GESZ vezetője voltam 12 évig, majd 2012.-ben a megalakuló Városi Sportigazgatóság vezetője lettem, melyet azóta is nagy odaadással és örömmel teszek. A közösségért 1990. óta sok területen tehetek, képviselőként, sportegyesületi elnökként, elnökségi tagként, alapítványi kurátorként is volt módom több területen is segíteni a fejlődést. Kedves területeim a sport, a kultúra az oktatásügy, de az önkormányzatiság szinte minden területén szereztem már tapasztalatot. Három gyönyörű gyermek édesapjaként elkötelezett vagyok az élhető, modern kisvárosi lét kialakításában, melyre folyamatosan és eredményesen törekszünk a városunk érdekében.

4. számú körzet Lakótelep Szíve

IV. számú választó körzet
Közterület neve Közterület jellege Házszám, -tól -ig
Barátság útja 19 - 25 (páratlan)
Barátság útja 31 - 2000 (páratlan)
Barátság útja 9 - 17 (páratlan)
Casalgrande tér 2 - 7
Fillér utca 1 - 49
út 60 - 110 (páros)
Garas utca 2 - 24
Iskola utca 1 - 20
Krajcár utca 2 - 12
Nap utca 0 - 6
Tallér utca 0 - 12
Seltenreich József

    Kérdése van?